További cikkek a Koronavírus rovatból

Operatív törzs: szombaton hét repülővel érkeznek védőeszközök Magyarországra

Szombaton hét repülőgéppel, köztük a világ legnagyobb teherszállítójával érkeznek Magyarországra védőeszközök - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője az online sajtótájékoztatón.

hirdetés

    Lakatos Tibor hozzátette: a szállítmányok kirakodása, raktárba szállítása folyamatos, Kínából egy An-124-es típusú teherszállító repülőgép hoz védőfelszereléseket Magyarországra.     Beszámolt arról is, hogy az operatív törzs pénteken mintegy 50 kórházba és a rendőrséghez juttatott védőeszközöket, utánpótlásukat folyamatosan szervezik.

    Lakatos Tibor a határhelyzetről szólva elmondta: a belépő forgalomban nincs fennakadás, a hazatérő magyaroknak nem kell várakozniuk, a kilépő forgalomban Románia irányába azonban van, amit a román hatóságok által bevezetett új intézkedéssel indokolt. A román hatóságok nem engedik a folyamatos beléptetést sem a személy- sem a teherforgalomban, hanem 30-40 gépkocsit összevárva azokat az ország meghatározott területére irányítják - mondta.  

    A Magyarországra beutazó magyarokkal összefüggésben arról beszélt, hogy már 12 ezernél több hatósági házi karantént rendeltek el.
    Ismertette: az operatív törzs áttekintette az eddigi intézkedések hatásait, a humánerőforrás-lehetőségeket és a rendelkezésre álló védőeszközöket, valamint a folyamatos ellátás érdekében intézkedésekre tett javaslatot. Elmondta: a rendőrség is jelentős utánpótlást kapott védőeszközökből. Jelezte, hogy a jövő héten is folyamatosan érkeznek védőeszköz-szállítmányok Magyarországra.
    Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy hova kerülnek a védőfelszerelések, azt mondta: ezeket az Állami Egészségügyi Ellátó Központban raktározzák, onnan osztják tovább, elsősorban az egészségügyben dolgozóknak, akiket egy hétre előre látnak el. Ha már elegendő készlet lesz az egészségügyi intézményekben, őket követik a rendvédelmi szervek, majd az operatív törzs által meghozott fontossági sorrendben kapnak ellátást a kormányzati szervek, majd a gyógyszertárak.

    Arra a kérdésre, hogy a tavaszias idő miatt inkább kimozdulnak az emberek, és esetleg csoportokba verődhetnek, azt mondta: a rendőrség eddig is próbált humánusan fellépni, zömmel figyelmeztetéseket - összesen 1849-et - alkalmaztak a korlátozásokat be nem tartókkal szemben. Szabálysértési feljelentést 317 ember ellen tettek, 224-el szemben pedig helyszíni bírságot szabtak ki. Figyelmeztetett: a szabályok be nem tartása nem azért fontos, hogy valaki elkerülje a büntetést, hanem a vírus terjedésének megakadályozásáért.
    Az M1 aktuális csatorna álhírek megjelenésére vonatkozó kérdésére Lakatos Tibor elmondta: azok jelentősen megnehezítik a hatóság munkáját. Példaként említette a területi lezárásokról vagy az áruellátási hiányokról szóló rémhíreket, amelyek következtében több helyen az emberek felvásárolták a készleteket. Hozzátette: jelentős erőket kötött le, hogy fenntarthassák a boltok árukészletét. Úgy fogalmazott: nehéz helyzetbe kerülhet bármelyik szerv, hatóság, gazdálkodó szerv, ha ilyen rémhírek kapnak lábra.

    Hozzátette: mindenkit arra kér, hogy átgondoltan fogalmazza meg azokat a híreket, amelyek közzétesz. Volt példa arra is, hogy felelős beosztásban levő emberek is tettek olyan nyilatkozatot, hogy bár ártani nem akartak,"a mondataikban ott volt a rejtett félelemkeltés" - mondta. Hangsúlyozta: ez az állampolgárokra is kedvezőtlen hatást gyakorol, és megnehezíti a hatékony intézkedéseket.
    Az otthonukban egyedül élő idősek ellátásáról azt mondta: ezt a feladatot az önkormányzatok törvényi kötelezettségüknél fogva látják el, sokszor szociális munkások bevonásával.

    Arra a kérdésre, hogy mit jelent annak az 58 hotel lefoglalása, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában jelzett, Lakatos Tibor azt mondta: a katasztrófavédelmi törvény ad lehetőséget erre, annak érdekében, hogy ha szükségessé válik humánerő-átcsoportosítás az országban, például az orvosoknak, ápolóknak szállást tudjanak biztosítani. Ehhez kollégiumokat is használnak majd. Hozzátette: a szállodákat, kollégiumokat nem a betegek, hanem szükség esetén a védekezésben részt vevők elhelyezésére használják majd.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek