További cikkek a Infektológia rovatból

Szakértők a járványos agyhártyagyulladás veszélyére figyelmeztetnek

2019-ben ismét több hazai halálos eset irányította rá a figyelmet a járványos agyhártyagyulladás elleni védekezés fontosságára. A ritka, de rendkívül súlyos lefolyású fertőző betegség akár 24 órán belül halált is okozhat, és a túlélőknél maradandó egészségkárosodással járhat.

hirdetés

A szakemberek kiemelték: a betegség általános tünetekkel jelentkezik, amit – különösen a téli influenzaszezon közepén – még az orvosok is nehezen ismernek fel. Javasolják az oltási sor korai elkezdését, hiszen a betegség az 1 éves kor alatti csecsemők körében az átlagosnál 24-szer gyakrabban fordul elő.

Itt az influenzaszezon, ami nemcsak egybeesik a járványos agyhártyagyulladásos esetek előfordulásának legtipikusabb időszakával, de a hasonló kezdeti tünetek miatt meg is nehezítheti a súlyos betegség felismerését. A meningococcus baktérium különböző típusai által okozott fertőző betegség leginkább a csecsemőkre és az 5 év alatti gyermekekre veszélyes, és szélsőséges esetben 24 órán belül halált okozhat. 

Magyarországon az elmúlt években 41-48 járványos agyhártyagyulladás esetet regisztráltak évente, többségük hátterében a baktérium B és C típusa állt.

Gyermekgyógyász szakemberek hangsúlyozzák: a meningococcus különböző típusai ellen különböző védőoltásokkal kell védekezni – ezek nem váltják ki és nem helyettesítik egymást. Magyarországon a baktérium B és C típusa ellen egyaránt ajánlott a védekezés.  A megelőzés azért is fontos, mert – különösen az influenzaszezonban – az általános vírusfertőzésre emlékeztető tünetekkel jelentkező, de azokkal szemben 24 óra alatt akár válságos állapotot előidéző betegség felismerése még a tapasztalt gyermekorvosok számára is nehéz feladat lehet.

A  betegség szezonja is most van: a járványos agyhártyagyulladás leggyakrabban a téli  és kora tavaszi hónapokban fordul elő, azaz a decembertől-március végéig terjedő időszakban. A legveszélyeztetettebb korcsoportba a csecsemők tartoznak, de a súlyos betegség a kisgyermekeket – 1-5 év között a második leggyakoribb a meningococcus-megbetegedések előfordulása – is nagyobb arányban érinti.

A baktérium cseppfertőzéssel, szoros testi érintkezés útján terjed, közvetlen (pl., köhögés, tüsszentés, szájra adott puszival), vagy tartós, illetve gyakori, ismételt kontaktus, mint zsúfolt együttélés, együtt alvás során. A betegek már a tünetek megjelenése előtt egy héttel fertőzőképesek, és ez az antibiotikumkezelés megkezdésétől számított 24 óráig tart.

Dr. Póta György a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, egyben praktizáló házi gyermekorvos kiemelten fontosnak tartja a szülők tájékoztatását a betegséggel kapcsolatban, mert a szakember szerint továbbra is sok a tévhit a kizárólag védőoltással megelőzhető betegséggel kapcsolatban. Ezek közül kiemelte például, hogy a különböző meningococcus elleni védőoltásokról még most is sokan azt gondolják, hogy általános védettséget nyújtanak a baktérium minden típusával szemben.

Hozzátette, örvendetes ugyanakkor, hogy a korábbi évekhez képest egyre több szülő kéri az oltásokat és az elmúlt években láthatóan nőtt a fertőző agyhártyagyulladás ellen beoltott gyermekek száma.

Dr. Póta György elmondta: saját praxisában fokozott figyelmet fordít az újszülöttes családok tájékoztatására. “A hazai statisztikákból egyértelműen kiderül, hogy a csecsemők fokozottan ki vannak téve a fertőző betegségek veszélyeinek. Ennek egyrészt az az oka, hogy az anyai ellenanyagok védelmező hatása csökken, másrészt a babák éretlen immunrendszere még nem biztosít teljes védelmet a kórokozókkal szemben. Ezért az ő esetükben csak védettség korai kialakítása jelenthet hatékony védelmet” - tette hozzá.

Hazai járványügyi adatok szerint ebbe a betegségbe hatból egy beteg belehal, a nemzetközi statisztikák szerint pedig a túlélők akár ötöde testi vagy idegrendszeri károsodást szenved. Ilyen lehet az ujjak, vagy teljes végtagok elvesztése, agykárosodás, intelligenciaszint jelentős csökkenése, halláskárosodás, amelyek a fertőzésen átesettek életminőségére, egész életére kihat.

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) adatai szerint a meningococcus baktériumok évente mintegy 500.000 megbetegedést okoznak, halálozási mutatójuk pedig rendkívül magas: évente 50.000 ember veszíti életét e fertőzés következtében.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Ajánlott cikkek