Lakossági egészségügyi rendezvénysorozatot indít a Semmelweis Egyetem

Semmelweis Egészségnapok címmel lakossági rendezvénysorozatot indít szeptembertől a Semmelweis Egyetem - jelentette be az intézmény rektora csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

hirdetés

    Merkely Béla elmondta, az idén 250 éves fennállását ünneplő egyetem nemcsak az oktatásban, a kutatásban és a gyógyításban elkötelezett, hanem az egészségmegőrzés terén is. Mivel a várható élettartam, az  egészségben eltöltött évek száma attól is függ, hogy mennyit tudunk a betegségek megelőzéséről, ezért erre fontos felhívni a figyelmet - tette hozzá.        

Ehhez kapcsolódóan indítja el az egyetem a Semmelweis Egészségnapok rendezvénysorozatát; szeptembertől jövő év júniusáig tíz alkalommal vehet részt a lakosság az ingyenes, népegészségügyi tematikájú egészségmegőrzési és szűrőprogramokon - ismertette.         Elmondta, első alkalommal a lelki egészség témaköre lesz terítéken, a programon a részvétel regisztrációhoz kötött, ezt az egyetem honlapján tudják az érdeklődők megtenni.         

Réthelyi János, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója a pénteken és szombaton zajló programról szólva közölte, hogy a gyerekektől az idősekig mindenkinek kínálnak érdekes előadásokat.         

Az egyetem több egysége is foglalkozik mentális egészséggel, így több min hetven programon, köztük előadásokon, workshopokon, művészet- és állatasszisztált terápiás foglalkozáson vehetnek részt az érdeklődők, de kipróbálhatják például az önismereti csoportban való részvételt is - ismertette a klinikaigazgató.         

Hozzátette, lesznek előadások a függőség, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, a szexuális nevelés vagy épp az egészséges párkapcsolatok témaköréből. Kiemelte Pál Ferenc katolikus pap és mentálhigiénés szakember előadását, aki a magánéleti és munkahelyi kiégésről beszél majd.       

Merkely Béla elmondta azt is, hogy például a decemberi programnapokon az egyetem Anatómiai Múzeuma - amelyet kizárólag orvostanhallgatók használhatnak - is várja majd a közönséget. A rendezvénysorozat keretében olyan - máskor kizárólag a szakma számára elérhető - helyszínek is megnyílnak az érdeklődők előtt, mint a klinikák műtői, az igazságügyi orvosszakértők munkahelye, vagy a rektori iroda.

 

Szerző:

PHARMINDEX Online