Új terápia hozhat gyógyulást az autoimmun betegségekben szenvedőknek

Az autoimmun betegségek kezelésére jelenleg rendelkezésre álló terápiák lényege, hogy a rendellenesen működő immunsejteket eliminálják, de eközben az egészséges immunsejteket is elpusztítják, így a betegeknél magas az immundeficiencia és az opportunista fertőzések kialakulásának kockázata.

hirdetés

Amerikai kutatók kidolgoztak egy olyan új terápiás módszert, amely a rendellenes immunsejteket veszi célba, az egészséges sejteket viszont nem károsítja. A kutatás eredményeinek összefoglalása a Nature Biomedical Engineering márciusi számában jelent meg.

„Az autoimmun betegségek kezelésének egy teljesen új megközelítését dolgoztuk ki” – mondta a kutatás vezetője. „Ez az első olyan kutatás, amely azt vizsgálta, hogy hogyan lehet a programozott sejthalál protein (PD-1) működésén keresztül ható gyógymódot kifejleszteni autoimmun betegségek ellen.”

A kutatócsoport 1-es típusú diabéteszt modellező állatkísérletben vizsgálta az új terápiát, és azt találták, hogy a kezelés hatására az egereknél később alakult ki a diabétesz (29 hetes korban, szemben a kontrollcsoportban 19 hetes korral). Ezen kívül a kísérleti terápiát sclerosis multiplexes egérmodellen is kipróbálták (kísérleti autoimmun encephalomyelitises állatokon), amelynek eredményeként a kutatók azt látták, hogy a kezelés hatására nem csak a paralízis progresszióját sikerült megállítani, hanem a kísérleti állatok járásra való képessége is helyreállt. A kutatócsoport 25 napig monitorozta az egereket, és a paralízis ez idő alatt nem jelentkezett újból.

Az egészséges immunrendszerben a PD-1 fehérjét expresszáló sejtek – beleértve az immunsejteket – rendelkeznek egy olyan ellenőrző mechanizmussal, ami meggátolja, hogy a sejtek a saját szervezet ellen forduljanak. Autoimmun betegségekben ezek a sejtek kikerülik ezt az ellenőrző mechanizmust, és az immunrendszer folyamatos riadókészültségbe kerül és a saját sejtjeit támadja meg.

„A PD-1-et expresszáló sejteket akartuk megcélozni, mivel ezzel a módszerrel elkerülhető a hosszú távú immundeficiencia, amit az autoimmun betegségek elleni terápiák kiváltanak” – mondta a tanulmány szerzője.

Dr. Chen és munkatársai egy proteinmolekulát fejlesztettek ki, ami depletálja a rendellenes PD-1 expresszáló sejteket. A fehérjemolekula három részből áll: a PD-1 elleni antitest fragmentumból, egy toxinból (Pseudomonas exotoxin) és egy összekötő doménből. Az antitest fragmentum a PD-1-et expresszáló sejtekhez kapcsolódik, a toxin pedig elpusztítja a sejtet.

A kutatók azt is megvizsgálták, hogy az új terápiás módszer van-e bármilyen negatív hatással az egészséges immunrendszerre, és azt találták, hogy állatkísérletekben alkalmazva az immunválasz normális volt.

Forrás: Depletion of PD-1-positive cells ameliorates autoimmune disease, Nature Biomedical Engineering (2019). DOI: 10.1038/s41551-019-0360-0 , https://www.nature.com/articles/s41551-019-0360-0  

Fordította: Dr. Kaló Anna

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MedicalExpress