További cikkek a Infektológia rovatból

A szepszis miatti halálozás kockázata akár öt évig is fennállhat

A londoni King’s College kutatói által végzett elemzés szerint a szepszist túlélő betegeknél a halálozás kockázata akár öt évig is fokozott lehet.

hirdetés

A JAMA Network Openben megjelent összefoglaló szerint a kutatás alátámasztja, hogy a szepszist túlélő betegek 15 százaléka a kórházi kezelést követő 1 éven belül elhalálozott, az 5 éven belüli éves halálozás pedig további 6-8 százalék.

A kutatók 94 748 szepszis-túlélő adatait elemezték, akik a 200 angliai intenzív osztályon történő kórházi kezelés során felépültek. Az elemzés célja annak feltárása volt, hogy mekkora a halálozás hosszú távú kockázata a szepszist túlélő betegek körében, valamint a kockázati tényezők azonosítása, illetve a klinikusok informálása a szepszis-túlélők monitorozásával kapcsolatban.

„Ez az első elemzés a szepszis-túlélők körében észlelt halálozás hosszú távú kockázatával kapcsolatban. A legmagasabb kockázatú betegek azonosítása kulcsfontosságú a klinikusok számára, mivel így lehetővé válik a folyamatos utánkövetés és gondozás megtervezése. Az új adatok segítségével következő lépésben megpróbáljuk megtalálni azokat a beavatkozásokat, amelyekkel ezek a halálesetek a leghatékonyabban megelőzhetőek” – mondta a kutatás vezetője.

A kutatás vezetője szerint az elemzés a terápiás irányelvek megalkotásában és egészségpolitikai döntéshozatali folyamatok során is hasznos lehet a betegek utánkövetésének megtervezésében.

A szepszis az Egyesült Államokban évente mintegy 1,7 millió felnőttet érint, és potenciálisan több mint 250 000 halálesetért felelős, az viszont nem ismert, hogy pontosan hány szepszissel összefüggő halálozást lehetne megelőzni. A szepszis elsősorban az igen idős, súlyos beteg, csökkent funkcionális állapotú betegeket érinti, akik többsége az előírás szerinti, optimális kezelés ellenére is életét veszti.

Nemzetközi felmérések szerint a kórházakban világszerte több beteg hal meg szepszissel összefüggő szövődményben, mint emlő-, vastag- és végbélrákban együttvéve. A szepszis bonyolult, rendkívül heterogén megjelenési formával járó kórkép, amelynek következtében világszerte a betegek 25-60 százaléka meghal. A szepszis során a beteg vérében olyan gyulladásos anyagok jelennek meg, és a véráram révén az adott szerv sérülése vagy fertőzése órák alatt az egész test betegségévé válik, a páciens életfontosságú szervei felmondják a szolgálatot.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

PharmaTimes

Ajánlott cikkek