További cikkek a Infektológia rovatból

Átadták a Szegedi Tudományegyetem új infektológiai klinikáját

A kormány partnernek tekinti az egyetemeket, támaszkodik e szellemi műhelyek előrelátási képességére, jelentette ki Takács Péter egészségügyi államtitkár csütörtökön Szegeden.

hirdetés

A politikus a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Purjesz Béla Infektológiai Klinikai és Oktatási Központjának átadóünnepségén hangsúlyozta, az előrelátás ékes példája az új klinika kialakítása, amelyet már akkor kezdeményezett az egyetem, amikor még híre sem volt a koronavírus-járványnak. Mint mondta, az azonban már évekkel ezelőtt is látható volt, hogy a globalizáció folyamatai "kedveznek" a fertőző betegségek gyors és világszintű terjedésének. Hozzátette: a kormány a jövőben is igyekszik az akadémiai szektor jó tanácsait megfogadni.

Az államtitkár kiemelte, a névadó Purjesz Béla volt az, aki 1944-1945-ben a deportálásból Szegedre visszatérve - orvoskari dékánként, majd rektorként - életben tartotta az egyetem szellemiségét. Takács Péter példamutatónak nevezte az egykori orvosprofesszor szemléletét is, s azt, hogy tanítványai visszaemlékezése szerint minden pácienséhez volt egy jó szava. Rovó László rektor kifejtette, az elmúlt években az egyetemvezetés egyik célja volt, hogy az oktatás, kutatás és az egészségügyi ellátás infrastruktúráját 21. századi szintre fejlesszék. Ebbe a folyamatba illeszkedik az új klinika építése. Az orvosprofesszor hangsúlyozta, a flexibilis, az infektológia kihívásoknak megfelelően átalakítható klinika lehetővé teszi azoknak a logisztikai problémáknak a leküzdését, melyekkel az SZTE a pandémia során szembesült.

Lengyel Csaba, az SZTE klinikai központ elnöke elmondta, az új intézmény elsődleges feladata a fertőző betegek fogadása. Ugyanakkor alkalmas a speciális ellátást igénylő páciensek kezelésére is, akiket fertőzésük miatt elkülönítve kell elhelyezni. A négyszintes, 4575 négyzetméteres klinika és oktatási központ földszintjén ambuláns és diagnosztikai egységek kaptak helyet. Három emeleten, saját vizesblokkal 54 egyágyas kórterem működik, amelyek szükség esetén kétágyasra bővíthetőek. A betegszobákban rendelkezésre áll az intenzív ellátáshoz szükséges technológia is. A hat ápolási egység és az azokhoz tartozó kilenc-kilenc kórterem izolálható. A klinikán a gyermek- és felnőttellátás egymástól elkülönítve zajlik. A mintegy négymilliárd forintos kormányzati támogatásból, valamint az SZTE 340 millió forintos saját forrásából megvalósult beruházás generálkivitelezője a szegedi székhelyű KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. volt.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek