További cikkek a Infektológia rovatból

Egy új koronavírus okozza a közép-kínai tüdőgyulladásos járványt

Újfajta koronavírus okozta a tüdőgyulladással járó járványt a közép-kínai Vuhanban - jelentette csütörtökön a CCTV kínai állami televízió.

hirdetés

    A tudósítás szerint orvosszakértők az egyik betegtől vett mintából nyerték ki a vírus genetikai szekvenálásának adatait, s ennek segítségével további 15 páciensnél azonosították ugyanazt a vírust.

    A koronavírusok légzőszervi és hastáji megbetegedéseket okozhatnak, és cseppfertőzéssel terjedhetnek. Az atípusos tüdőgyulladás (SARS), illetve a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) okozói is koronavírusok, de a vuhani egészségügyi hatóságok még vasárnap leszögezték: a mostani megbetegedések esetében nem a fentiek valamelyikéről van szó.

    A tévériport szerint a szakértők következő lépésben a vírus viselkedését és az általa okozott klinikai tüneteket vizsgálják majd.
    A vuhani egészségügyi hatóságok vasárnapig összesen 59 fertőzöttről számoltak be, de Hongkongban és Dél-Koreában is jelentkeztek a fertőzésre utaló tünetek olyan embereknél, akik a közelmúltban Vuhanban jártak.
    A tüdőgyulladással járó járvány komoly aggodalmat váltott ki Kínában és Hongkongban, ahol 2002 és 2003 között a SARS-járvány következtében több mint 700 ember veszítette életét.

Új fejlemény, hogy egy thaiföldi betegben is megtalálták a kórokozót, aki éppen hazatért kínai útjáról.

Eddig csak egy halálos esetről tudni, egy 61 éves férfi komoly tüdőgyulladással és tüdőelégtelenséggel került kórházba, az életét nem tudták megmenteni. Sokan attól rettegtek, hogy a járványnak a SARS-hoz lehet köze. 2002-2004-ben a légzőszervi betegség a világ számos pontján idézett elő járványt, a helyzet az ázsiai országban különösen súlyos volt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábban elítélte Kínát, amiért a 2003-as járvány során a valódinál kevesebb SARS-os esetet jelentett be. A betegség akkor 349 embert ölt meg Kínában és 299-et Hongkongban. A WHO szerint a vírus a dél-kínai tartományból, Kuangtungból származhatott.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek