Influenza-ellenes vakcináció: valódi orvosi dilemma?

hirdetés

A tavalyi alacsony aktivitás után idén ismét tarol az influenza az USA-ban: január 5-én már húsz gyermekáldozatot követelt… Az intenzívvé váló járvány mellett fontos szót ejtenünk a megelőzés legfontosabb módszereiről, lehetőségeiről a munkában, otthon, és az egészségügyi intézményekben egyaránt.

Banálisnak ható, mégis fontos dolgok ezek, a rendszeres kézmosás, higiénia, a légúti higiénia (ne köhögjünk, tüsszentsünk a levegőbe), ha valaki beteg, lehetőleg kerülje a tömeget, közösségi helyeket stb. Mindez bármely kontagiózus légúti betegségre igaz természetesen. Egészségügyi intézményekben ehhez még hozzájárul a betegek ellátása sebészi maszkkal, izolációs eljárások alkalmazása, osztályok látogatási tilalma stb

Nagy előny, hogy az influenzával szemben hatásos védőoltással rendelkezünk. Ez unikálisnak számít a légúti virális patogének között. Az USA-ban 1945 óta működik az influenza-ellenes éves vakcináció, és 1960 óta javasolt a magas kockázati csoportok számára a védőoltás beadása. A többi patogéntől eltérően, a predomináns influenzatörzsek évről évre változnak, ezzel együtt az éves járványok intenzitása, súlyossága, a vakcináció hatékonysága.

Újabb meta-analízisek adatai szerint az influenza-vakcináció hatásossága 59% volt 18-65 éves korú populáción, trivalens vakcina alkalmazása mellett, gyermekeken az élő, attenuált vakcina hatékonyabbnak bizonyult (83%). Más védőoltások szövődmény-prevenciós hatásosságát nem éri el, de tény, hogy bizonyos védő hatást mutat a tüdőgyulladás, a hospitalizáció, és a halálozás tekintetében. Újabb vizsgálatok igazolták, hogy gyermekkorban az inaktivált influenza oltás 55%-os hatékonyságú volt a (laboratóriumban) igazolt influenza ellen, és 73%-os hatásosságú az influenza szövődött betegségeit illetően. Ezért látjuk, hogy a vakcinált betegen is kialakulhat az influenza, de kevesebb a szövődmény.

Érdekes tény, hogy magas kockázatú csoportokban (komorbiditások) ill. magas transzmissziós ráta esetén (egészségügyi szakszemélyzet) mégis alacsony a vakcináció aránya. Pl. a 2008-2009-es szezonban a 18-64 éves populációnak csak 28.2%-a, ill. a magas kockázatúak 41.4%-a volt átoltott. A személyzet körében nő az fertőzés aránya, az USA-ban a szakdolgozók mintegy 1/3-a nem kap védőoltást, így fokozódik a betegek,családtagok stb. felé a transzmisszió veszélye.

Lássuk, miért utasítják vissza sokan a védőoltást!

• A vakcina nem használ!

Bár a vakcina nem annyira hatásos, mint egyéb védőoltások, de azt nem mondhatjuk, hogy "nem hatásos". Az USA CDC (Centers for Disease Control and Prevention) tavaly nyári értékelése szerint ebben a szezonban a védőoltás hatásossága 62% volt (95% CI, 51%-71%) igazolt influenza fertőzések esetén. Jó összefüggés látszik az aktív influenzatörzsek, az (adott éves) vakcináció és a morbiditás csökkenése között. Ha a prevenció bármely más betegség esetén 60%-os hatásosságot elér, az már siker – influenza vakcináció esetén kudarcnak számít… Pontosabban, felmerül a "jobb" vakcina, tehát egy univerzálisnak tekinthető influenza oltás igénye, amely több szezonon át véd, de ez nem homályosíthatja el az aktuális, szezonális oltás fontosságát.

• A vakcina okozza az influenzát

A jelenleg forgalmazott vakcinák LAIV típusúak (élő, attenuált) valamint inaktiváltak. Önmagában egyik beadása sem okozhat influenza fertőzést. Szekunder transzmissziót még nem írtak le – tehát hogy a közelmúltban vakcinált illetőről valaki megfertőződött volna. Az inaktív vakcina csak elölt vírust és viírusantigéneket tartalmaz, és nem okozhat fertőzést. Placebo-kontrollált RCT-k (randomizált klinikai vizsgálatok) ne mutatták, hogy vakcináltak között magasabb lenne a szisztémás reakció, mint a placebo csoportban. Kétségtelen tény, hogy védőoltás után előadódhat influenza fertőzés, influenza-szerű betegség. Ez azért nem tekinthető oki összefüggésnek, mert előfordulhat, hogy nem-influenza erdetű vírusfertőzés alakult ki, pl. RSV-okozta stb, vagy az influenza az oltási immunitás előtt alakult ki, vagy valóban, a vakcina nem 100%-os hatásosságú.

• Tojásallergiám van

Hosszú éveken át a tojásallergia kontraindikációként szerepelt, és az előzetes súlyos anafilaxiás reakció úgyszintén. Újabban azzal érvelnek klinikai evidenciák alapján, hogy tojásallergiás betegek esetén is nagyobb kockázat a védőoltás be nem adatása. Az amerikai tanácsadó testület (Advisory Committee on Immunization Practices) ajánlása szerint a csak allergiás bőrreakciót mutató tojásallergiás betegek esetén beadható az influenza-oltás (30 perces oltást követő megfigyeléssel együttesen), míg angioedema, légúti distress, hányinger, hányás, vagy bármely sürgősséget igénylő állapot allergológiai konzultációt igényel.

• Terhes vagyok / egyéb alapbetegségem van / csökkent immunműködésű beteggel élek együtt

Terhesség, vagy pl. előzetes szervátültetés esetén szintén nagyobb az influenza kockázat, és főként a szövődmények miatt. E beegcsoportokban a vakcináció szintúgy javasolt, biztonságos, és megelőzheti a súlyosabb morbiditást, halálozást. Ilyen esetkebn fontos a klinikus számára, hogy felismerje az egyéni igényeket, hogy elkerülje a közeli hozzátartozók esetleges fertőzéseit, a másoknak átadott influenza-fertőzésen keresztül...

• Sosem voltam még beteg

Ez az a tipikus válasz, ami épp a vakcináció lényegét negligálja. Az egészséges, jó erőben lévő felnőtteken valóban nem biztos hogy kialakul a "klasszikus" súlyosnak mondható influenza, de ettől még nyugodtan átadhatják a betegséget másoknak. Itt az igazi veszély megint csak a közeli hozzátartozókat, és a csökkent immunműködésű személyeket illeti, akikkel az illető kontaktusba kerülhet. Érinti természetesen az intézményeket, a szakdolgozókat, ahol fokozottabb a felelősség, hogy megvédjék betegeiket a konkomitáns fertőzés veszélyétől.

Az USA-ban az influenza gyakoribbá válása minden klinikust kell figyelmeztessen a vakcináció, és a transzmisszió egyéb megelőzésének fontosságára. Az influenza-oltással kapcsolatos ellenérzések gyakoriak, és a "mélyben gyökereznek". Mégis gondoljunk arra, hogy betegeinket, kollégáinkat, szeretteinket meg kell védenünk – minden körülmények között!

http://jama.jamanetwork.com/article.aspx?articleid=1558460#qundefined

Szerző:

PHARMINDEX Online