Infotér konferencia - Szócska Miklós: közhiteles és értékelt törzsadatok szükségesek

Az egészségügyi informatikában közhiteles és értékelt törzsadatokra van szükség - mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára Balatonfüreden, az Infotér (Informatika a társadalomért) konferencián tartott előadásában.

hirdetés

Szócska Miklós szerint az nem megoldás, hogy van kétszáz informatikai rendszerünk, s annak is a nagyobb része "ki van szervezve". Mint mondta: azt szeretnék, hogy a fejlesztések úgy menjenek végbe, hogy a megújuló rendszerek üzembiztonsága "ne kiszervezett megoldásokon múljék". Így például az sem, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) az elszámolások miként alakulnak - jegyezte meg.

Az államtitkár elmondta: már működik az úgynevezett Katéter-Mónika elnevezésű informatikai rendszer, amelyben "egymásra rétegezték" a különböző adatbázisokat; így például az OEP finanszírozási adatait, a mentőszolgálat és különböző intézmények adatait.

A következő lépésben létrehozzák az emberi erőforrás monitoring-rendszert - mondta az államtitkár, aki hangsúlyozta, hogy nem a korábbi rendszertől megörökölt nyilvántartások táblázatait "teszik tisztába", hanem ide "be fogják kötni" a munkáltatókat és a települési önkormányzatokat is.

Szócska Miklós emlékeztetett: korábban jogszabály tiltotta például, hogy személyazonosításra alkalmas módon végezzék el az emberi erőforrások követését. A pályázati rendszereknél például nem lehetett követni, mi van a diplomásokkal - vetette fel. Mindezen változtatni kellett - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a "Katéter-Mónika" rendszer már számos kérdésre "tudja a választ".

Hangsúlyozta: közhiteles és értékelt törzsadatokra van szükség - például hány kórház vagy hány támogatott gyógyszer van -, s lehetőség szerint mindenki egy adatbázisból dolgozzon.

Integrált és egységes informatikai rendszer szükség - hangsúlyozta Szócska Miklós. Közlése szerint "az egészségügyi informatikai fundamentumokat" próbálják rendbe rakni.

Szerző:

PHARMINDEX Online