Irritábilis férfiak... Melyik a gyengébb nem?

Amikor nem egyértelműen megragadható eltérésekről van szó (ilyenek például az ösztrogének és a tesztoszteron pusztán endokrinológiai hatásai), hanem a nemi szerepek, azaz szociális-kulturális tényezők is szerepet játszanak a zavarokban, a bizonytalanság megnő a tünetek vagy „kórképek” minéműségéről. Fontos kérdés a medikalizáció: mikor válik egy jelenség, tünetegyüttes kórképpé, hivatalosan elismert, nozológiai rendszerekben tárgyalt betegségkategóriává, és mikor marad csupán az életet színező panasz, tünet, probléma.

Talán az egyenjogúság jegyében olyan szindrómák is megjelentek az utóbbi években, amelyek megkérdőjelezik azt, hogy a férfiak volnának az erősebbik nem. A jellegzetesen női zavar, az anorexia nervosa másfél századnyi „uralkodása” után, mindössze másfél évtizede felbukkant a fordított anorexia (mai nevén: izomdiszmorfia), a férfi testépítők zavara, s ma már egyre inkább önálló kórképként tartják számon
(1).
Idetartozik a férfiak Adonisz-komplexusának említése is, ami a férfitesttel való elégedetlenség modern kori jelensége (2). Ez a mai kényszerek közé tartozik, s a divatnak való megfelelés eltúlzottságán, az ideális férfi képét elérni vágyók túlazonosításán alapszik. Egy érdekes adat ebből a körből: 1996-ban az Egyesült Államokban 690 000 plasztikai sebészeti beavatkozás történt csak férfiak között, s
ennek harmada hajátültetés volt.

Egy újabb zavar

Legújabban pedig egy új férfizavar körvonalait olvashatjuk, amelyet az elmúlt néhány évben kezdenek emlegetni. Jed Diamond, egy egyesült államokbeli pszichoterapeuta a középkorú férfiak hangulatzavaraival foglalkozván könyvet szentelt a férfiak „menopausájának”, amelyet andropausának nevezett el (3).

Azt tapasztalta, hogy a középkorú férfiaknak a női menopausához hasonló állapotuk van, amelynek legfőbb tünete az ingerlékenység. Egy férfimagazin útján felmérést végzett a depresszióról és az ingerlékenységről, és csaknem tízezer választ kapott. Az andropausa természetesen nem feleltethető meg teljesen a női menopausának. Kevésbé erőteljes a hormonális változás, nagyobb a pszichoszociális tényezők részvétele.

A legnagyobb különbség az, hogy a férfiak megtartják reprodukciós képességüket, míg a nők a menopausa után nem. Tekintve, hogy egyre többen keresnek segítséget ilyen jellegű panaszokkal, az ellátási igény nyomán fel kell készülni e betegek fogadására.

Diamond felfigyelt arra is, hogy a középkorú férfiak között megjelenő ingerlékenység és rosszkedv többet jelenthet, mint az andropausa. E panaszok korábban is ismertek voltak, az orvoslás hétköznapjaiban egyszerűen férfi klimaxnak tartják ezeket. A szerző azonban új kórképet írt le, az irritábilis férfi szindrómát (irritable male syndrome: IMS) – a zsémbes, idősödő férfiak szindrómáját. Ennek tüneteit a következőképpen foglalta össze (4, 5):

A kórkép négy fő jellemzője a hiperszenzitivitás, frusztráció, szorongás és düh.
Ezek biokémiai változásokkal, hormoningadozásokkal, a főleg férfiakat sújtó stresszhelyzetekkel járnak, s mindezt a férfi identitás erősen megsínyli. A szerző szerint a hormonális változások és a krónikus stressz váltja ki az IMS-t. Párhu
zamba állítja a nők premenstruális szindrómájával. Nemcsak idős férfiakra jellemző: az IMS bármely életkorban jelentkezhet. Leginkább azonban a pubertásban és az életközép időszakában találkozhatunk vele a tesztoszteronszint nagyobb mérvű változásai miatt. Az egyéb változások pedig a férfiúi önértékelést fenyegetik: a modern női szerepeknek a férfiakra gyakorolt hatása, a munkahelyi és interperszonális nehézségek, a megnövekedett stressz.

Kezdeti tünetek

A kezdeti tünet az irritabilitás, amely később dühbe, erőszakba vagy depresszióba fordulhat. Az ilyenkor jelentkező hibáztató viselkedés a hagyományos férfiszerepnek megfelelően gyakran a nők felé irányul: azaz a nők szenvedik el a férfiak rosszkedvét. Ez a jelenség szociálisan elfogadottabbnak számít férfiaknál, nők esetében a hasonló reakció ritkább. A kitörés vágya is megjelenik, a férfi úgy érzi, hogy a partner visszafogja őt, s ettől a kapocstól szabadulni szeretne. Intenzív és
gyakori hangulatingadozás jelentkezik. A felhőtlen boldogság időszakai után levertség következik, megkérdőjeleződnek az alapvető értékek. Testi panaszok is fellépnek: fájdalmak, szexuális zavarok, libidócsökkenés.

Mindezek megfelelhetnek depressziónak is, illetve a hangulati ingadozások bipoláris
hangulatzavarra is emlékeztetnek. Az ingerlékenység és a depresszió szoros kapcsolatban van egymással. A férfiak irritábilisak lesznek, ha depressziósak. Ilyenkor visszahúzódnak, nem használják ki azokat a természetes erőforrásokat, amelyek rendelkezésükre állnak a munkahelyen vagy a családban, egyedül igyekeznek megoldani a nehéz helyzeteket, és így könnyebben szenvednek kudarcot. Ez pedig circulus vitiosusként fokozza az ingerlékenységet.

Hasonló probléma adódik abból is, hogy hajlamossá válnak alkoholfogyasztásra,
gyógyszerabúzusra. Az IMS a depressziótól leginkább abban különbözik, hogy a distressz jelei látszanak, nem pedig elsősorban a depresszió tünetei. A környezet azt látja, hogy a férfi több alkoholt fogyaszt, dühös a közlekedésben, felesleges vitákba bocsátkozik, feszült és ingerült.

A cikk folytatása itt olvasható:
http://elitmed.hu/upload/pdf/irritabilis_ferfiak_melyik_is_a_gyengebb_nem-213.pdf