Japán kutató kapta a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért elismerést

hirdetés

Debrecen, 2012. december 7., péntek (MTI) - Sigekazu Nagata professzor, a Kiotói Orvosi Egyetem Orvosi Kémiai Intézetének igazgatója vehette át pénteken a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért elismerést a sejthalál program, az apoptózis megértésében elért eredményeiért.


A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DE OEC) professzoraiból álló bizottság által odaítélt díjat idén tizedik alkalommal adták át - közölte Fuxreiter Margit, a centrum stratégiai igazgatóhelyettese az MTI-vel.


Nagata professzor azt vizsgálta, hogyan lehetne az immunrendszer tumorellenes aktivitását elindítani, és ennek során keletkeznek-e a daganatsejtek ellen antitestek. Egereket daganatsejtek kivonatával oltott be, majd izolálta a kísérleti állatokban az immunrendszer nagy mennyiségű specifikus ellenanyag termelésére képes sejtjeit.


Azt találta, hogy ezen sejtek mindegyike más-más ellenanyagot termel válaszként. Az ellenanyag termelő sejteket tovább tenyésztette, és vizsgálta az általuk termelt ellenanyagok daganatölő hatását.


Talált egyetlen olyan ellenanyagot közöttük, amely tenyésztőedényben hatékonyan ölte meg a daganatsejteket. Ezt az ellenanyagot visszajuttatta az egerekbe. Az ellenanyag azonban nemcsak a daganatsejteket, hanem az állatokat is elpusztította néhány órán belül. Ezeknek az antitesteknek a segítségével azonosította a számos sejt felszínén megtalálható egyik fehérjecsalád azon tagját, amely képes a sejthalál program elindítására mind egészséges, mind daganatos és vírussal fertőzött sejtekben.


A természetes sejthalál, az apoptózis genetikailag kódolt folyamat. Egészséges felnőtt szervezetben naponta 600 milliárd sejt pusztul és tűnik el szinte nyomtalanul. A sejtek folyamatosan halnak el és pótlódnak. Daganatok képződnek, ha az elhalásra ítélt sejtek nem pusztulnak el. Nincs olyan rosszindulatú daganat, amelynek kialakulásában ne az elhalás képességének elvesztése lenne az egyik meghatározó esemény.


Sigekazu Nagata professzor eredményei alapvetően járultak hozzá, hogy megértsük a sejthalál program élettani szerepét. Az eredmények alapján lehetővé vált új terápiás stratégiák kidolgozása daganatok kezelésében.

Szerző:

PHARMINDEX Online