A sztatinterápia optimalizálása a szív- és érrendszeri betegségek elsődleges megelőzésére 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő betegeknél: A dózis, az osztály és az intenzitás feltárása

A 2-es típusú DM-ben szenvedő betegeknél a CVD elsődleges megelőzésének összefüggésében az alacsony sűrűségű lipoprotein koleszterin (LDL-C) csökkentésének indoklása jól megalapozott. A megfigyeléses és klinikai vizsgálati bizonyítékok alátámasztják azt az elképzelést, hogy az alacsonyabb LDL-C-szint csökkenti a CVD-k kockázatát. Míg a klinikai vizsgálatok nem határoznak meg pontos LDL-C célokat, azt alátámasztják, hogy a sztatinterápia körülbelül 30%-kal csökkentheti a relatív CVD kockázatot.

Mivel a globális T2DM populáció továbbra is növekszik, így a kapcsolódó CVD kockázat is. Ennek ellenére egyetlen randomizált kontrollált vizsgálat sem vizsgálta a sztatinok alkalmazását az elsődleges CVD megelőzésben olyan T2DM betegeknél, akiknél korábban nem fordult elő CVD.

A sztatinokkal végzett primer CVD prevencióval kapcsolatos meglévő vizsgálatok vegyes eredményeket hoztak, kevés figyelmet fordítva a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő betegekre, ezért további epidemiológiai bizonyítékok szükségesek a sztatinok dózisának, osztályának és felhasználási intenzitása hatásának értékeléséhez a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő betegek primer CVD prevenciójában.

Tajvani kutatók egy populáció alapú kohorsz vizsgálatot végeztek a tajvani Nemzeti Egészségbiztosítási Kutatási Adatbázis (NHIRD) adatainak felhasználásával. A vizsgálat 2008 és 2020 között ≥40 éves, 2-es típusú cukorbetegségben (T2DM) szenvedő betegekre összpontosított, kivéve azokat, akiknél hiányoztak az életkorra vonatkozó adatok, és azokat, akik az utánkövetési időszakban sztatin-osztályt váltottak. Sztatinhasználó volt definíció szerint, akinek évente legalább 1 hónapra való sztatint írtak fel, ≥28 kumulatív meghatározott napi dózissal (cDDD).

A 2008 és 2020 között T2DM-mel diagnosztizált betegek körében az elemzés 187.702 egyénre terjedt ki, egyenlő arányban a sztatinhasználók és a nem használók között. A T2DM diagnózisának felállításakor az átlagos életkor 52 év volt mindkét csoportban. Az atorvasztatin volt a leggyakrabban felírt sztatin (33,29%), ezt követte a szimvasztatin (21,59%) és a rozuvasztatin (17,13%).

A CVD-vel való kapcsolat tekintetében 38.757 sztatint nem használó (41,30%) és 27.867 sztatinhasználó (29,69%) esetében alakult ki CVD, a sztatinhasználókra vonatkozó korrigált relatív hazárd (aHR) 0,39 (95%-os CI = 0,38-0,39) volt. Figyelemre méltó, hogy a különböző sztatinok szignifikánsan csökkentették a CVD kockázatát a sztatinhasználók körében.

Az elemzés során a sztatinhasználat intenzitását is értékelték, feltárva a magasabb napi sztatin dózisok és a csökkent CVD-kockázat közötti összefüggést. Összességében a CVD kockázat IRR-je a sztatinhasználóknál 0,56 volt (95%-os CI = 0,55-0,57), a különböző sztatinok és cDDD éves kvartilisek között megfigyelt eltérésekkel.

Ezek az eredmények egyértelműen alátámasztják a sztatinok védő hatásait a CVD elsődleges prevenciójában T2DM-ben szenvedő egyéneknél. Ez a kutatás az első, amely feltárja a sztatinok különböző osztályainak a CVD megelőzésére gyakorolt hatását, és felállítja hatásuk hierarchiáját ebben a betegpopulációban: pitavasztatin > rozuvasztatin > pravasztatin > atorvasztatin > szimvasztatin > fluvasztatin > lovasztatin. Ez a hierarchia szorosan illeszkedik ezeknek a sztatinoknak az hatékonyságához a lipidprofil javítása szempontjából, beleértve az LDL-C, HDL-C és triglicerid szintekre gyakorolt hatásukat.

A T2DM körültekintő kezelése gyakran több gyógyszert igényel, ami aggodalomra ad okot a gyógyszerkölcsönhatások lehetősége miatt. Azok a sztatinok, amelyek kevesebb gyógyszerkölcsönhatást mutatnak, mint például a pitavasztatin és a pravasztatin, vagy azok, amelyek erős lipidprofilt javító hatást fejtenek ki, nevezetesen a rozuvasztatin, különösen alkalmasak lehetnek a T2DM-ben szenvedő betegeknél a CVD megelőzésére.

Egy másik feltérképezetlen terület a sztatinok kumulatív dózisainak hatása volt az elsődleges CVD prevencióra T2DM-ben szenvedő betegeknél. Az eredmények alátámasztják a közvetlen összefüggést, mely szerint a sztatin terápia magasabb kumulatív dózisai (cDDD év) alacsonyabb CVD kockázattal jártak.

A T2DM-ben szenvedő betegeknél való életbeli bizonyítékaink azt mutatják, hogy a sztatinhasználat a CVD-kockázat dózis- , osztály- és használatintenzitás-függő csökkenését eredményezi, amelyen belül a pitavasztatin mutatja a legerőteljesebb megelőző hatást, ezt követi a rozuvasztatin, a pravasztatin, az atorvasztatin, a szimvasztatin, a fluvasztatin és a lovasztatin. Ezek az eredmények hangsúlyozzák a sztatinok hasznosságát az elsődleges CVD megelőzésében T2DM-ben szenvedő betegeknél, és új betekintést nyújtanak egy nagyszabású nemzeti adatbázis-elemzés alapján, előkészítve az utat a tájékozott klinikai döntéshozatalhoz és a jobb kezelési stratégiákhoz.