Koraszülöttek ügye - Rendkívüli vizsgálat a miskolci megyei kórházban (frissített!)

hirdetés

Budapest, 2013. augusztus 12., hétfő (MTI) - Rendkívüli vizsgálatot rendelt el Orbán Viktor miniszterelnök a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban történt koraszülött-halálesetek miatt - közölte a Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-vel. A kórház főigazgatója örül a vizsgálatnak, és várja annak eredményét.


A közlemény szerint a kormányfő utasította Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárt, Török Krisztinát, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatóját és Paller Judit országos tiszti főorvost, hogy haladéktalanul kezdjék meg a helyszínen a vizsgálatot.


Orbán Viktor emellett a GYEMSZI-t arra utasította, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház igazgatóját. A kormány az ügyészségen bejelentést tesz az ügy körülményeinek kivizsgálására - tették hozzá.


Csiba Gábor, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója hétfő este az MTI-nek elmondta: örül annak, hogy van egy ilyen vizsgálat. "Vizsgálják ki, és várom az eredményt" - tette hozzá.


Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága hétfő este közölte: vizsgálatot indított amiatt, hogy a miskolci megyei kórház koraszülött osztályán néhány nap alatt több, igen kis súlyú, nem kellően fejlett koraszülött csecsemő életműködését nem sikerült fenntartani.


A kórház - jelentési kötelezettségének eleget téve - augusztus 8-án tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervét. Mivel az esetek halmozódása felvetette egy esetleges fertőzés lehetőségét, az egészségügyi hatóság járványügyi vizsgálatot kezdett. A kórház azonnal meghozta a legfontosabb járványügyi intézkedéseket: átszervezték az érintett osztályon az elhelyezést, a higiénés rendszabályok fokozott betartása mellett folyamatos ellenőrzést végeznek, és jelentőszolgálatot működtetnek - közölte az államtitkárság.


Az elhunyt koraszülöttektől vett mintákat az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) Nemzeti Referencia Laboratóriumában jelenleg is vizsgálják.


Az OEK és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, valamint a fenntartó GYEMSZI megtette a szükséges lépéseket, óvintézkedéseket, és erről folyamatosan tájékoztatja az egészségügyért felelős államtitkárságot. A vizsgálat jelenleg is tart - írták az államtitkárság közleményében.

********


A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn késő este Miskolcon, miután megbeszélést folytatott az intézményben történt koraszülött-halálesetek miatt.

Kifejtette: életben maradnak azok a betegeket elkülönítő tisztasági, elővigyázatossági intézkedések, amelyeket a múlt csütörtökön, pénteken rendelt el az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala.

Hangsúlyozta: az osztály bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzésekkel kapcsolatban folyamatban vannak a vizsgálatok, amelyeket mindenre kiterjedő gondos mintavétel alapján kell elvégezni.

Kitért arra is, hogy mindenképpen szeretnék biztosítani a pártatlanságot, ezért Csiba Gábor főigazgató-főorvost állásából felfüggesztették és a vizsgálat ideje alatt Nagy Gábor orvosigazgató veszi át a kórház irányítását.

tekintsék meg a videót is!

Új információ: 08.13.

Koraszülöttek ügye - Szócska: szélesebb körű szakmai vizsgálat is lesz


Budapest, 2013. augusztus 13., kedd (MTI) - A miskolci megyei kórházban történt koraszülött-halálesetek ügyében szélesebb körű szakmai felügyeleti vizsgálat is lesz, amely kiterjed a terhesgondozásra, az osztályok közötti együttműködésre, a szülészeti munkára, a koraszülöttintenzív-osztályon zajló munkára, a kórház eljárásrendjére és higiénés munkájára is - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kedden, a kormány honlapján közzétett videóban.


A kórház koraszülöttintenzív-osztályán a múlt héten történt nyolc haláleset ügyében hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el. Emellett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI) arra utasította, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház igazgatóját.
Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára hétfő este Miskolcon kijelentette: a kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzésekkel kapcsolatban folyamatban vannak a vizsgálatok, amelyeket mindenre kiterjedő, gondos mintavétel alapján kell elvégezni.
Az államtitkár a kedden közzétett videóban azt mondta, az eddig elvégzett vizsgálatok során nem találtak összefüggést a halálesetek között. Az esetleges fertőzések igazolása vagy kizárása még folyamatban van.
Szócska Miklós hangsúlyozta, egészen biztos, hogy a régiót, a térséget érintő megelőző intézkedéseket is magába foglaló következménye is lesz mindannak, amit a vizsgálat feltár.
A kórházban múlt pénteken életbe lépett járványügyi intézkedések, azaz a betegek elkülönítése, a fertőtlenítés továbbra is érvényben vannak - mondta, hozzátéve, hogy jelenleg 34-en vannak a koraszülöttintenzív-osztályon. Közülük két gyermek súlyos állapotban van. Az államtitkár elmondása szerint ez nincs összefüggésben a halálesetekkel.
Az államtitkár azt is elmondta, hogy a kórház igazgatójának felmentése a transzparenciát, a pártatlan vizsgálat lefolytatását szolgálja.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban elhunyt újszülöttek ügyét a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálja. Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást.

Szerző:

PHARMINDEX Online