További cikkek a Koronavírus rovatból

Az oltatlanok 6,5-szer gyakrabban kerültek intenzívre

Az oltatlanok 3,6-szer gyakrabban kerültek kórházba, az intenzívre, lélegeztetőgépre pedig 6,5-szer több oltatlan került, mint akiket beoltottak.

hirdetés

Javul a járványhelyzet Európában, lefelé mennek a számok, de soha nem látott magas értékekről – mondta Merkely Béla a Szenior Akadémia rendezvénysorozat legutóbbi előadásában. A Semmelweis Egyetem rektora szólt arról is, hogy ez az első olyan világjárvány, amelyet a média élőben közvetített, a pandémiát pedig infodémia kísérte - idézte a vg.hu.

Részben a Semmelweis Egyetem, részben a Szegedi Tudományegyetem adatain alapuló elemzést ismertetve elmondta: Az oltatlanok 3,6-szer gyakrabban kerültek kórházba, mint azok, akik a teljes oltási sort megkapták. Intenzívre, lélegeztetőgépre pedig 6,5-szer több oltatlan került.A betegellátás terén a két év alatt 9538 fekvőbeteget kezeltek Covid–19-cel összefüggésben az egyetemi klinikák. Volt olyan, hogy egy időben 700 beteget ápoltak, akik közül százan intenzív osztályos ellátást igényeltek. Jelentős szerepet vállalt az egyetem egyebek mellett az ECMO- (műtüdő)-kezelésekben, amelyet 65 betegnél alkalmaztak, köztük több kismama életét is sikerült így megmenteni. 2020. december 26-án elsők között indult el az egyetemen a vakcináció, eddig több mint 522 ezer oltást adtak be az intézményben.  

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

vg.hu

Ajánlott cikkek