További cikkek a Koronavírus rovatból

Boldogkői Zsolt a koronavírus-járvány hatodik hullámáról

A Szeged365 Boldogkői Zsolt molekuláris biológust kérdezte arról, hogy számíthatunk-e már a nyári hónapkban a a hatodik hullám elindulására.

hirdetés

A professzor elmondta, Nyugat-Európába már megérkezett a következő, vagyis a hatodik hullám, sőt Portugáliában már lefelé ível. Franciaországban, Németországban, Ausztriában, és Olaszországban viszont felfelé ívelő tendenciát mutat. Azt viszont tudni kell, hogy egy hullámnak nagyon fontos jellemzője, hogy mekkora méretű a csúcsa, mekkora az esetszám egymillió főre levetítve. Portugáliában például körülbelül 2500 fő volt ez naponta, egymillió főre levetítve. Erre halad az említett négy ország is.

A koronavírus járványnak van egyfajta irányultsága, s egyfajta logikai kényszerből azt mondanám, hogy el fog bennünket is érni – mondta el Boldogkői Zsolt, majd hozzátette, a nyár egyre intenzívebb, egyre nagyobbak a melegek, egyre kedvezőtlenebbek a körülmények a vírusterjedés szempontjából, így, ha be is érkezik hazánkba az újabb hullám, lehet, nálunk még ennél is kisebb lesz a csúcs. Most itt a fertőzés számáról beszélünk, a fertőzés súlyossága megint egy más kérdés. Maga a vírus is jelentősen legyengült, bizonyos fokú védettséggel is rendelkezünk, emiatt nem várható, hogy ezen a téren komolyabb problémák legyenek a nyáron – árulta el az Orvosi Biológiai Intézet vezetője. A professzor arra is kitért, mi okozhatja, hogy idén, az előző évekkel ellentétben nem ment úgymond nyári szünetre a koronavírus és már júniusban, júliusban egy újabb felfutó hullámról kell beszélnünk. “Egyértelmű okai vannak ennek. Az omikron egy jobban terjedő variáns, s ennek létrejött két olyan alvariánsa, a BA.4 és főleg a BA.5-ös, ami még jobban terjed – magyarázta a Szeged365-nek Boldogkői Zsolt. Elmondta, noha, nem kedvez a nyári időszak a vírusnak, mivel nagyon ragályos, könnyen el lehet kapni, bizonyos szinten fent tud maradni a nyári időszakban is.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Szeged365.hu

Ajánlott cikkek