További cikkek a Koronavírus rovatból

Budapesten és Pest megyében regisztrálják a legtöbb fertőzöttet

Hétről hétre egyre kevesebb ember fertőződik meg Magyarországon a koronavírussal, és a fertőzésben elhunytak száma is csökken, mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője csütörtök reggel.

hirdetés

Galgóczi Ágnes közlése szerint hetente körülbelül 10-20 százalékkal csökken az új fertőzöttek és a halottak száma. Hozzátette, az új esetek csaknem 21 százaléka a 65-79 éveseket érinti, ebben a korosztályban még emelkedik is a koronavírus-fertőzöttek aránya. Budapesten és Pest megyében regisztrálják a legtöbb fertőzöttet, de Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Zala megyében is emelkedik a fertőzöttek száma, bár nem drasztikusan.

A szennyvízből vett minták alapján kijelenthető, szinte mindenhol csökken a koronavírus örökítő anyagának mennyisége, és mára a legtöbb helyen – egy-két város kivételével – mérsékelt a szennyvízben mért örökítőanyag koncentrációja. A szakértő szerint nyáron lecseng majd a járvány, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy ősszel lesz-e hatodik hullám. Magyarországon 64-65 százalékos az átoltottság, de nagyon sokan vannak azok, akik nem kaptak harmadik oltást. A negyedik oltás is elérhető, de ezt elsősorban az időseknek vagy a "kockázati csoportba" tartozóknak ajánlotta az osztályvezető.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek