További cikkek a Koronavírus rovatból

Covid után másfélszer nagyobb a stroke esélye

Másfélszer nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot azok, akik átestek a Covidon, mint azok, akik sosem kapták el a betegséget egy, a Nature című tudományos lapban megjelent tanulmány szerint, számolt be róla az RTL Híradó.

hirdetés

A szívelégtelenség, a sztrók, a különböző szívritmuszavarok, a trombózis esetében megfigyelték ezt a kockázatnövekedést. Ennek a jelentősége azért is óriási, mert a hazai lakosság körülbelül 50 százaléka szív- és érrendszeri betegség következtében hal meg – mondta az RTL Híradónak Járai Zoltán kardiológus, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára.

Az amerikai tanulmányban 150 ezer koronavíruson átesett beteg adatait vetették össze olyanokéval, akik nem kapták el a betegséget. Az eredmény szerint miután felgyógyultak a koronavírusból, a sztrók kockázata 52 százalékkal, a szívelégtelenség kockázata pedig 72 százalékkal nőtt. Azoknál is nagyobb eséllyel alakulhat ki szívprobléma, akik nem kerültek kórházba a betegség miatt. Rendkívül fontos, hogy azok a páciensek, akiknek olyan tünetei maradtak a covid után hetekkel, hónapokkal, mint a nehézlégzés, a mellkasi panasz, okvetlenül jelentkezzenek kardiovaszkuláris kivizsgálásra – mondta Ofner Péter kardiológus.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

RTL Klub

Ajánlott cikkek