További cikkek a Koronavírus rovatból

Eddig 91ezren kérték az első vakcinát az oltási akcióhéten

Hétfőtől szombat estig 742 ezren vettek fel oltást. 91 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását.

hirdetés

Az oltási akcióhét első öt napján több mint félmillió oltás történt, és jó hír, hogy ezek közül több mint 60 ezer eddig oltatlan ember jelentkezett az első vakcináért, mondta az emberi erőforrások minisztere a Facebookon közzétett szombati videóbejegyzésében.

Kásler Miklós úgy fogalmazott, az embereket ismét megérintette az életösztön, a kormány pedig az oltakozás nagy sikerére való tekintettel egy héttel meghosszabbította az oltási akcióhetet, így december 5-ig lehet a kórházi oltópontokon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül felvenni a vakcinákat. Az összesített adatok alapján, eddig 6,1 millió magyar ember kapott oltást. A miniszter hangsúlyozta, a magyar tudományos vizsgálatok is egyértelműen bizonyították, hogy a védőoltás a leghatékonyabb lehetőség a fertőzés megelőzésére, a betegség elkerülésére és a fatális végkifejlet megelőzésére.

A harmadik hullám teljes időtartamában a Magyarországon elérhető vakcinákkal megelőzött körülbelül 9500 halálozás mintegy 40 százalékát a Sinopharm és a Szuptnyik vakcináknak köszönhetjük, mondta, aláhúzva, ez tudományosan megállapított tény. Kásler Miklós fontos mérföldkőnek nevezte, hogy az európai gyógyszerügynökség ezen a héten engedélyezte az 5-12 évesek oltását a Pfizer vakcinával, és december 20-át követően számukra is elérhető lesz az oltás Magyarországon. A tárcavezető rámutatott, a megerősítő harmadik oltás is minden életkorcsoportnak ajánlott, mindazoknak, akik négy hónapnál régebben kapták meg az első két oltást. Az első két oltást követő néhány hónapban ugyanis a vizsgálatok szerint jelentősen csökken a védettség, ezt azonban a megerősítő harmadik oltással ismét körülbelül 90 százalékra lehet emelni. Kásler Miklós elmondta, a kórházba kerülés esélye négyszer nagyobb az oltatlanoknál, az intenzív osztályra kerülés esélye pedig tízszeres. Emlékeztetett, a meghosszabbított oltási akcióhéten a kórházi oltópontok minden reggel 7 órától este 7 óráig állnak rendelkezésére mindenkinek, az oltás folyamatos, az irányítást a katonák, kormánytisztviselők és önkéntesek segítik. A miniszter köszönetet mondott nekik a türelemért, az odafigyelésért és a segítségért.

Kásler Miklós emellett újra arra kérte a még oltatlanokat, hogy vegyék fel mielőbb az oltást, mert a most fertőző delta variáns rájuk nézve a legveszélyesebb. A vírus ellen az igazi megoldást az oltás jelenti, jelentette ki.

Frissítés: Hétfőtől szombat estig 742 ezren vettek fel oltást. A megjelentek 82%-a, 609 ezer fő már a megerősítő harmadik oltásért érkezett az oltópontokra, és 91 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását, közli a koronavirus.gov.hu. Az Oltási akcióhéten beoltottakkal együtt mostanra 6 115 235-re emelkedett a beoltottak száma, közülük 5 836 668 fő már a második oltást és 2 443 456 fő már a megerősítő harmadik oltást is felvette.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

koronavirus.gov.hu

Ajánlott cikkek