További cikkek a Koronavírus rovatból

Egyénre szabott poszt-covid rehabilitációs program a Semmelweis Egyetemen

A Semmelweis Egyetem COVID-osztályán korábban ellátott betegek rehabilitációs konzílium alapján kerülnek be a programba.

hirdetés

2021. májusi indulása óta eddig összesen több mint hatvan, folyamatosan pedig kéthetes váltásban 8-10 beteg vesz részt a Pulmonológiai Klinika poszt-COVID rehabilitációs programjában. A résztvevők, zömében súlyos koronavírus-betegségen átesett emberek, akik egy komplex felmérés után kapcsolódhatnak be a kéthetes kórházi irányítású ellátással induló, majd negyedéves otthoni rehabilitációval folytatódó folyamatba - adott betekintést az egyetemi portál a munkába.

„Fáradtság, légzési nehézségek, a teljesítőképesség jelentős csökkenése – ezek a legfőbb tünetek, amelyeket a poszt-COVID ambulanciáról hozzánk kerülő betegek tapasztalnak. Ezek mellett pedig kimutatható fennmaradt légzésfunkciós probléma, illetve a röntgenfelvételeken is láthatóak a betegség nyomai – sorolta dr. Varga János, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika docense. A szakember elmondta: a betegek rehabilitációs konzílium alapján kerülhetnek be a programba.

„A vizsgálatok, laboreredmények mellett a tesztek során megnézzük a beteg maximális teljesítőképességét: például hatperces járástávolság-tesztet, illetve kardio-pulmonális terheléses vizsgálatot végzünk, megnézzük a beteg oxigénfelvételét, szén-dioxid leadását, folyamatos EKG regisztrálás történik, érzékeljük a beteg percventillációját, illetve azt, hogy terhelés hatására van-e jelentős oxigénszint csökkenése – ezek az adatok mind az egyénre szabott rehabilitációs program összeállítását segítik” – részletezte.  

 „A teamben dolgozik a légzésrehabilitációs szakorvos mellett gyógytornász, dietetikus, pszichológus, adott esetben szociális munkás. A program tartalmaz különböző mellkasi fizikoterápiás eljárásokat, például légzőtornát, kontrollált légzési technikák megtanulását, mellkas mobilizációt és egyénre szabott tréningprogramokat. Emellett neuro-pszichológiai felmérést is végzünk a betegek kognitív funkciójának tekintetében és az ezirányú fejlesztések is a program részét képezik” – tette hozzá a szakember. A klinikán a folyamat során elsősorban a tüdőgyógyászati jellegű tünetekkel rendelkező betegekkel foglalkoznak, de kiszűrhetnek a megbetegedéshez kapcsolódó kognitív funkciós zavart, illetve kardiális társbetegségeket is.

„Gyakran kardiológiai konzíliumot kérünk egy beteg programjának a beállítása során, illetve vannak olyan neuro-pszichológiai fejlesztési módszerek, amelyeket próbálunk alkalmazni” – emelte ki dr. Varga János. Az érintettek kor szerinti összetételéről szólva elmondta: alapvetően 50-60 éves betegek rehabilitációja zajlik, de vannak a harmincas, negyvenes éveikben járó érintettek is.A résztvevők általában súlyos betegek voltak: van köztük olyan, aki több mint hatvan napot töltött ECMO, vagyis műtüdő kezelésen, illetve sok beteg hosszan gépi lélegeztetett volt. De van olyan résztvevőnk, akinél felmerült a tüdőtranszplantáció lehetősége is – mutatott rá. Miután a betegek a kórházi tartózkodás alatt elsajátították a program elemeit, a rehabilitációt otthonukban folytatják.

„Három hónap múlva térnek vissza, akkor megismételjük a kezdeti, ‘bemeneti méréseket’. Ami az eddigi tapasztalatok alapján egyértelműen kimutatható, hogy növekedett a betegek teljesítőképessége – ez mind a hatperces járástávolság teszt során, mind a kardio-pulmonális terheléses vizsgálat alatt elért maximális teljesítményben megmutatkozott. Emellett a rehabilitációs folyamat után a betegek, ideértve a már említett, a fertőzés nyomán nagyon súlyos állapotba került embereket is, jelentősebb életminőség javulásról számoltak be. Azt tudjuk mondani, hogy gyakorlatilag maradvány nélkül vagy minimális visszamaradt tünettel tudtak gyógyulni, vissza tudtak térni korábbi megszokott életükhöz és, ami nagyon lényeges, munkájukhoz is” – összegezte dr. Varga János.

A Semmelweis Egyetem COVID-osztályán korábban ellátott betegek rehabilitációs konzílium alapján kerülnek be a programba. Azon, COVID-fertőzésen átesett betegek estében, akik hosszú távon (3 hónapig vagy hosszabb ideig) tapasztalnak fáradtságérzést, nehézlégzést, csökkent fizikai teljesítőképességet, a területileg illetékes Tüdőgyógyászati szakrendelő kérhet rehabilitációs konzíliumot. A konzílium keretében elvégzett vizsgálatok eredményei alapján javasolható a beteg bevonása a rehabilitációs programba.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Semmelweis hírek

Ajánlott cikkek