További cikkek a Koronavírus rovatból

Koronavírus - Izraelben már csaknem 200 embert ápolnak kórházban a negyedik hullámban

Izraelben már csaknem 200 embert ápolnak kórházban a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt a delta vírusváltozat okozta negyedik hullámában, s közülük több mint száz ember állapota súlyos - jelentette a helyi média hétfőn.

hirdetés

    Az egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint vasárnap 1398 új fertőzöttet azonosítottak hozzávetőleg 77 ezer teszt alapján, ami 2,08 százalékos pozitivitási arányt jelent.
    Jelenleg összesen 11 606 vírushordozót tartanak nyilván, akik közül 199-en vannak kórházba, 108-an súlyos betegnek számítanak, és 20-an lélegeztetőgép segítségére szorulnak.

    A Háárec című újság honlapja felhívta arra a figyelmet, hogy noha egy hónap alatt 132-ről 1400 körülire nőtt, vagyis több mint megtízszereződött az ismert fertőzöttek napi száma, de ezen idő alatt a súlyos betegek száma csak megnégyszereződött. Az oltások előtt a fertőzöttek 4 százalékánál alakult ki súlyos betegség, de jelenleg ez az arány csak 1,5 százalék.

    Eliakim Raz, a Belinszon kórház koronavírus-osztályának főorvosa a The Times of Israel című angol nyelvű hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi hullámban a súlyos betegeknek enyhébbek a tünetei, mint a korábbi hullámoknál voltak.
    Több más kórházi vezető beszámolója szerint is általában idős, alapbetegségekkel küzdő páciensek váltak beoltásuk ellenére súlyos beteggé, de náluk is enyhébbek a tünetek, mint a koronavírusjárvány korábbi hullámaiban a még oltatlan betegeknél voltak.

    A Jeruzsálemi Héber Egyetem szakértőcsoportja szerint ha a még be nem oltott 12 év felettieknek legalább a fele felvenné a vakcinát, akkor ezzel a fertőzőbb delta vírusváltozattal szemben is meg tudnák fékezni a járvány terjedését, vagyis 1 alá tudnák szorítani a fertőzési rátát. Jelenleg ez a szám Izraelben 1,3 fölött áll, vagyis tíz ember átlagosan legalább 13 másik embert fertőz meg, s ezzel terjed a vírus.
    Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a mégis megfertőződött kétszer oltottaknak csak 80 százaléka adta át más embernek nyilvános helyeken, éttermekben, konditermekben a vírusfertőzést, miközben mindössze 10 százalékuk fertőzött meg még egy embert, 3 százalékuk tett vírushordozóvá további 2-3 embert.
    A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 761 939-et (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 61,96 százaléka. A pandémia megjelenése óta 861 516 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6461-en haltak meg Izraelben.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek