További cikkek a Koronavírus rovatból

Koronavírus - A gyerekek és szuperterjesztők kulcsszerepet játszanak a járvány terjedésében

Egy indiai adatokat elemző nagyléptékű kutatás szerint az új koronavírus, a SARS-CoV-2 terjedésében a fertőzöttek kis százaléka játszik fontos szerepet.

hirdetés

 A tanulmány arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyerekeknek és a fiatal felnőtteknek potenciálisan nagyobb szerepe van a járvány terjedésében, mint az korábbi tanulmányokból kiderült.

    A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány a Princeton Egyetem környezeti tanulmányokkal foglalkozó kara (PEI), a Johns Hopkins Egyetem és a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) kutatóinak, valamint a délkelet-indiai Tamilnádu és Ándhra Prades állam közegészségügyi szakembereinek közreműködésével készült - ismertette a medicalxpress.com tudományos portál.
    A kutatók több mint félmillió indiai eseten vizsgálták a járvány terjedési útvonalát és a halálozási arányt. Az eddigi legnagyobb kontaktkutatási tanulmány adatai szerint 84 965 igazolt koronavírusos páciens 575 071 személlyel került kapcsolatba.
    Ramanan Laxminarayan, a PEI vezető kutatója kiemelte: a nagyszabású tanulmányból kiderül, hogy a koronavírus-járvány terjedésében kulcsszerepet kap a "szuperterjesztés", vagyis amikor kis létszámú fertőzött sok embernek adja tovább a vírust. A fertőzött páciensek 71 százaléka egyetlen kontaktszemélyt sem fertőzött meg, és csupán a fertőzöttek 8 százaléka okozta az új fertőzések 60 százalékát - állapította meg a tanulmány.

    A kutató hangsúlyozta, hogy tanulmányuk a szuperterjesztés eddigi legnagyobb szabású empirikus igazolását adta. "A szuperterjesztés inkább szabály, mint kivétel, amikor a koronavírus terjedéséről beszélünk, mind Indiában, mind valószínűleg az összes érintett területen" - szögezte le a tudós.
    A tanulmány szerint Indiában, ahol eddig több mint 96 ezer halálos áldozattal járt a járvány, a halálozások átlagosan hatnapos kórházi ápolás után következtek be, míg az Egyesült Államokban az elhalálozottakat átlagosan 13 napig kezelték kórházban.
    A Covid-19-betegségben Indiában elhunytak zömmel az 50-64 éves korosztályból kerültek ki, míg az Egyesült Államokban a legnagyobb halálozási kockázatú csoport a hatvanon felüli volt a vizsgált időszakban.
    A kutatók arra is rámutattak, hogy a koronavírus terjedését jelentősen csökkentették az egész országra kiterjedő karanténszabályok Indiában.

    A tanulmány szerint annak az esélye, hogy egy koronavírus-fertőzött - kortól függetlenül - egy közeli kontaktszemélynek továbbadja a vírust, közösségben 2,6 százalék, egy háztartáson belül 9 százalék. A gyerekek és a fiatal felnőttek - akik közül a koronavírusos esetek egyharmada került ki -, különösen fontos szerepet játszottak a vírus terjedésében a szegény népesség körében.
    "A gyerekek nagyon hatékony terjesztői a vírusnak a tanulmány eredményei szerint, pedig ezt a korábbi kutatásoknak nem sikerült határozottan megállapítani. A jelentett esetek és halálozások fiatalabb korcsoportokban koncentrálódtak, mint amire a magasabb jövedelmű országokban tett megfigyelések alapján számítottunk" - mondta el Laxminarayan.
    A gyerekek és fiatal felnőttek nagyobb valószínűséggel fertőzték meg hasonló korú társaikat a tanulmány szerint. A kutatás szerint általánosságban is elmondható, hogy az azonos korcsoportba tartozó kapcsolatok az összes korcsoportban nagymértékben megnövelik a fertőzés esélyét, a koronavírus alacsony és magas kockázatú kapcsolatoktól való elkapásának valószínűsége 4,7-10,7% között mozog.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek