További cikkek a Koronavírus rovatból

Lengyelországban feloldják a még megmaradt járványügyi korlátozásokat

A koronavírus terjedésének jelentős lassulása miatt Lengyelországban feloldják a még megmaradt járványügyi korlátozásokat, ennek értelmében jövő héttől nem lesz kötelező a beltéri maszkviselés, és megszűnik a külföldről érkezők karanténkötelezettsége is, közölte a lengyel egészségügyi miniszter.

hirdetés

Adam Niedzielski a sajtóértekezletén megerősítette: a csütörtöki adatok szerint a 38 millió lakosú Lengyelországban egy nap alatt 8994 új fertőzöttet regisztráltak, ez csaknem 26 százalékos csökkenés az előző héthez képest. Alacsony a kórházi kezelésre szoruló betegek száma is. A miniszter kiemelte azt is, hogy az elvégzett kutatások szerint a lengyel lakosság 90-95 százaléka szervezetében lehet koronavírus-antitest, és viszonylag magas az ellenállóképesség Ukrajnában is, ahonnan csütörtökig mintegy 2,2 millió menekült érkezett Lengyelországba.

A javuló járványhelyzetnek köszönhetően március 28-tól megszűnik a kötelező beltéri maszkviselés, kivételt képeznek az egészségügyi intézmények, jelentette be Niedzielski. Közölte továbbá, hogy megszüntetik a Covid-19-betegekkel egy háztartásban élők, valamint a külföldről érkező, be nem oltott személyek karanténkötelezettségét. Lengyelországban utoljára február elején lazítottak a járványügyi intézkedéseken, akkor rövidítették a karanténidőt, valamint a tavaly decemberben elrendelt távoktatás időszakát. 

A világon 477 340 447 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 6 109 588 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 475 759 803 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 104 376 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek