További cikkek a Koronavírus rovatból

Lesznek még járványhullámok, de kisebbek, mint korábban

A járványokkal a jövőben is számolni kell, azonban fontos, hogy előrelátók legyünk, hiszen csak felkészülten tudunk szembenézni a ránk váró kihívásokkal - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a haon.hu-nak adott interjúban, az országos tiszti főorvos a debreceni Járványügyi Koordinációs Központ átadása után.

hirdetés

 A négy hónapnál régebben oltottaknak érdemes megerősíteniük védettségüket a harmadik oltás felvételével, mert az jelentősen csökkenti a betegség súlyos lefolyásának kockázatát, a megerősítő harmadik oltás 80-90 százalékkal emeli a védettséget. Azt tapasztaljuk, hogy az omikronnak az úgynevezett lopakodó variánsa lett a domináns variáns az elmúlt hetekben, mely hivatalosan a BA.2 nevet viseli. Hétről hétre láttuk az adatokból, hogy az új fertőzöttek egyre nagyobb hányada ezzel a variánssal fertőződik meg.A tudományos vizsgálatok azt mutatják, hogy az omikron ellen a legnagyobb védelmet az úgynevezett booster, azaz az emlékeztető oltás adja, tehát szükség van erre a bizonyos harmadik oltásra, amit oly sokszor és oly sokan hangsúlyozunk.

Hazánkban továbbra is folyamatosan biztosított a koronavírus elleni védőoltás a kórházi oltópontokon. Habár a korlátozások nagy részét feloldották, vannak olyan mindennapi higiéniai szokások, amik jelentőségét újra megtanultuk, és amiket a jövőben is érdemes megtartani, nem csak járvány idején. Ezek a higiénés szokások igazából alapvetések, már az óvodában, iskolában is megtanítják a gyerekeknek. Valóban a fertőző betegségek csökkenésével egy kissé lanyhult a figyelem, de ugyanúgy fontos, hogy vigyázzunk a magunk és egymás egészségére. Ezek közül említhetem a kézmosás és a szellőztetés jelentőségét, továbbá figyeljünk arra, hogy ha valaki beteg, ne menjen közösségbe, ha mégis nagyon muszáj mennie, használjon maszkot. Ezek nap mint nap fontosak, ne feledkezzünk meg róluk! Most, a koronavírus-járvány lecsengő szakaszát követően azt látjuk, hogy egyre több az influenzaszerű megbetegedés. Tekintettel arra, hogy ez egy szezonális megbetegedés, nagyon bizakodunk abban: a nyár közeledtével talán ezt is magunk mögött hagyhatjuk.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Weborvos

Ajánlott cikkek