További cikkek a Koronavírus rovatból

Magyarországról érkező utasokat is diagnosztizáltak a fertőzéssel Pekingben

Három, Magyarországról érkező utast is diagnosztizáltak az új koronavírus okozta fertőzéssel Pekingben - közölte csütörtökön a kínai főváros egészségügyi bizottsága.

hirdetés

    A bizottság szerdai napra vonatkozó közléséből nem derül ki a fertőzöttek nemzetisége. A kínai bevándorlási hivatal korábbi tájékoztatása szerint mindazonáltal a múlt hét óta nemzetközi repülőjáratokon Kínába utazók mintegy 90 százaléka kínai állampolgár.
    A The Paper sanghaji lap internetes oldalán kedden megjelent cikk szerint a hétfőig Pekingben regisztrált, külföldről beérkező 31 fertőzött mindegyike kínai állampolgár volt.

    A South China Morning Post című hongkongi lap pedig egy szerdai cikkben írt arról, hogy számos, külföldön élő kínai igyekszik visszatérni Kínába a járvány sújtotta egyéb országokból, mert úgy látják, hogy a Kínában érvényben lévő szigorú intézkedések nagyobb biztonságot nyújtanak a járvány ellen. Sokan még annak ellenére is a hazaút mellett döntenek, hogy az utazás komoly anyagi terhet jelent, hiszen az Európából és az Egyesült Államokból Kínába tartó járatok jelentős részét törölték, így a repülőjegyek ára esetenként a megszokottnak akár többszöröse is lehet.
    A lapnak nyilatkozó kínaiak közül egy Németországban tanuló diák amiatt aggódott, hogy a németek nem veszik komolyan a vírust - ennek alátámasztására azt hozta fel, hogy március 7-én egy Németországban megtartott futballmérkőzésen mintegy 54 ezer szurkoló vett részt. A kínai internetezők hasonló értetlenkedéssel fogadták azt a hírt is, hogy a Stereophonics nevű walesi együttes a múlt hétvégén három egymást követő napon adott tízezres közönséget vonzó koncerteket az Egyesült Királyságban. A zsúfolásig telt nézőtérről készült kép láttán sokan úgy vélekedtek, hogy a brit vezetés nem készült fel kellően a helyzet kezelésére.

    Szerda éjfélig összesen 21 újabb, külföldről behozott esetről adtak hírt Kínából, ahol a külföldről beutazó fertőzöttek száma ezzel 64-re emelkedett. Az elmúlt egy nap során a Magyarországról beutazó 3 fertőzöttön kívül az Egyesült Királyságból 7, Ausztriából 2, Brazíliából és Luxemburgból pedig egy-egy beteg érkezett a kínai fővárosba, ahonnan ugyanakkor már 12 napja nem jelentettek egyetlen újabb belföldi fertőzést sem.
    Pekingben szerda éjfélig összesen 479 koronavírusos esetet regisztráltak, 373 beteg gyógyult már meg, és nyolcan hunytak el.
    A kínai bevándorlási hivatal által közzétett adatok szerint azóta, hogy az Egészségügyi Világszervezet a múlt héten pandémiává nyilvánította az új koronavírus-járványt, naponta mintegy 120 ezren lépnek be Kínába.

    A kínai fővároshoz hasonlóan Hongkongban is a külföldről behozott esetek okozták a fertőzések számának megugrását az elmúlt napokban. Hongkongból szerda éjfélig 25 új esetet jelentettek, ami a legnagyobb napi emelkedés a különleges státusszal bíró városban a járvány kezdete óta. A hongkongi vezetés ezért csütörtöktől kötelezővé tette a 14 napos karantént minden beérkező utasnak, de Pekinggel ellentétben - ahol a kormányzat által kijelölt szállásokon kell eltölteni ezt az időt, méghozzá saját költségen, - Hongkongban a helyieknek lehetőségük van otthonaikban karanténba vonulniuk. A karantén letelte után pedig további két hétig orvosi megfigyelés alatt tartanak minden beutazót, akiknek ráadásul egy elektronikus karkötőt kell viselniük, ami egy applikáción keresztül lehetővé teszi a mozgásuk követését. Amennyiben a karkötő megsérül, vagy a felhasználó leválasztja a telefonját a nyomkövető applikációról, esetleg elhagyja a karanténként meghatározott teret, az egészségügyi hatóságok és a rendőrség is riasztást kap.
    Hongkongban szerda éjfélig összesen 192 embert diagnosztizáltak az új koronavírus okozta fertőzéssel, közülük már 95 beteg meggyógyult, és négy haláleset történt.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek