További cikkek a Koronavírus rovatból

Megjósolható, ki halhat bele nagyobb valószínűséggel a COVID-fertőzésbe

Meg tudták határozni, hogy mely biomarkerek jósolják a mortalitást a tünetek megjelenését követő 60 napon belül.

hirdetés

A Montreali Egyetem kutatói olyan módszert fejlesztettek, amelynek segítségével viszonylag biztosan megmondható, melyik COVID-betegnek van nagyobb esélye az elhalálozásra – olvasható az EurekAlerten megjelent sajtóközleményben. A Science Advances tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a szervezetben található vírusmennyiség alapján elég jól megbecsülhető, kit fog rosszabbul érinteni a betegség - írja a 24.hu.

Dr. Daniel Kaufmann professzor és csapata kidolgozott egy módszert, amellyel a SARS-CoV-2 genetikai örökítőanyaga, a vírus-RNS vérben található mennyisége alapján meg lehet becsülni, kinek van nagyobb esélye a halálozásra.  A COVID-19 kezelésében elért előrelépések ellenére az orvosok még mindig nehezen tudják azonosítani azokat a betegeket, akiknél a legnagyobb a kockázata annak, hogy belehalnak a betegségbe. Számos biomarkert azonosítottak más kutatások során, de a paraméterek sokaságával való zsonglőrködés klinikai környezetben nem lehetséges, és akadályozza az orvosok gyors döntéseit.

„Tanulmányunkban meg tudtuk határozni, hogy mely biomarkerek jósolják a mortalitást a tünetek megjelenését követő 60 napon belül” – mondta Kaufmann, a tanulmány társszerzője.Kaufmann csapata 279 olyan betegtől gyűjtött vérmintát használt, akik COVID-19 miatt szorultak kórházi kezelésre. Az állapotuk az enyhétől a kritikusig húzódott. Ezek felhasználásával mérték meg a gyulladást okozó fehérjék mennyiségét a vérben, és keresték azokat, amelyek kiemelkedtek a többi közül. Emellett vizsgálták a szervezetben a vírus RNS mennyiségét, valamint a vírust megcélzó antitestek szintjét is. A mintákat a tünetek megjelenése után 11 nappal vették, és a betegeket legalább 60 napig monitorozták ezt követően.  „Az általunk mért összes biomarker közül a vérben lévő vírus-RNS mennyisége függ össze közvetlenül a mortalitással, és ez adta a legjobb prediktív választ, miután modellünket a beteg korához és neméhez igazítottuk” – mondta Elsa Brunet, a tanulmány társszerzője.  A kutatók két különböző kórház mintáin is tesztelték a modellt, mindegy volt, melyiket nézték, az előrejelzések működtek.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Weborvos

Ajánlott cikkek