További cikkek a Koronavírus rovatból

Merkely Béla is bejelentette, hogy itt az ötödik hullám

Míg novemberben a kardiológus úgy nyilatkozott, nem valószínű, hogy az omikron azonnali ötödik hullámot okoz, az Origo szerint most már mást mondott.

hirdetés

Az omikron variáns miatt Magyarországra is megérkezett a járvány ötödik hulláma – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az Origo összefoglalója szerint. Hozzátette azt is, hogy ez a variáns nagyon könnyen fertőz, ezért teljes védelmet csak a harmadik oltás felvétele ad. A teljes oltás a három oltás – hangsúlyozta.

A kardiológus professzor tavaly november végén még az M1 aktuális csatornán az Afrika déli részén felfedezett omikron mutánssal összefüggésben még azt mondta: minden elképzelhető, ez egy ezerarcú vírus, azt azonban nem tartom valószínűnek, hogy ez egy azonnali hatalmas ötödik hullámot generáljon. Az alapimmunizáció a betegség súlyos lefolyásával, a harmadik oltás a járvány terjedésével függ össze, ezért ha ez a két paraméter magas az országban, akkor ez a mutáns "nem fog jelentős problémát okozni". A rektor ezzel szemben a Kossuth Rádióban most azt hangsúlyozta, az omikron nagyon fertőzőképes. Csütörtökön több, mint 2 millió fertőzött volt a világban, sokszor annyi, mint a korábbi hullámok csúcsa idején. Emiatt Magyarországon is akár több tízezer fertőzött lehet majd a járvány csúcsán egy nap alatt. Egyébként tavaly májusban a kardiológus azt is kijelentette, hogy nem lesz negyedik hullám sem nyáron, sem pedig ősszel, 2022-re pedig nem lesz Covid sem.  

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Origo

Ajánlott cikkek