További cikkek a Koronavírus rovatból

Nem enyhíti az ivermektin a Covid-19 súlyosságát

Nem csökkenti a Covid miatti kórházba kerülés esélyét az ivermektin, derült ki egy sok résztvevős, nagy vizsgálat eredményeként.

hirdetés

A több mint 1300 koronavírussal fertőzött ember vizsgálatával lezajlott új tanulmány összesített adataira hivatkozva, a kutatók határozottan kizárták, hogy a Covid-19 kezelésében az ivermektin hasznos lehetne a terápiában. Egy nagy klinikai vizsgálat nyomán közelmúltban (március 30-án) publikált eredményei alapján a kutatók azt állítják, hogy e szerről most végül kiderült, semmi jelét nem mutatta annak, hogy enyhítene a Covid-19 betegség lezajlásán. 2021 márciusa és augusztusa között 679 betegnek adták a szert 3 napon át. Az ivermektin szedése nem csökkentette a Covid-betegeknél a kórházba kerülés kockázatát. Azt is nézték, hogy az ivermektin esetleg csak akkor hatásos, ha igen korán, a fertőzés kezdeti szakaszában kezdik alkalmazni. De az ivermektint szedő önkénteseknél, akik a pozitív koronavírus tesztjüket követően, az első 3 napban kezdték szedni a szert, rosszabb kimenetel mutatkozott, mint amit a placebo csoport tagjainál tapasztaltak. A TOGETHER vizsgálatból származó új adatok elemzése immár több mint 5 ezer emberre vonatkozott. Ennek eredményeként megint csak azt tudta megismételni, semmiféle előnye nincs az ivermektin alkalmazásának. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt is, napjainkban is zajlik több randomizált próba az ivermektinhez kapcsolhatóan, önkéntesek ezreinek részvételével, de ezek eredményét még nem osztották meg.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

WEBBeteg

Ajánlott cikkek