További cikkek a Koronavírus rovatból

Romániában tovább lassul a járvány terjedése

Romániában tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, közölte Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

hirdetés

A tárcavezető elmondta: a vírus reprodukciós rátája jóval egy alatt van, ami azt jelenti, hogy egy fertőzött átlagosan kevesebb mint egy személyt fertőz meg, ez pedig a járvány visszavonulását jelzi. A miniszter arra is kitért, hogy a pozitív teszteredmények aránya is csökken az elvégzett tesztek számához képest, ami szintén javuló helyzetre utal. Hozzátette: jelenleg a koronavírusos betegek számára fenntartott intenzív terápiás ágyak egyötöde van használatban.

A kedd délután közölt hivatalos adatok szerint az elmúlt 24 órában kevéssel több mint háromezer koronavírusos beteget regisztráltak, és 27 halálesetet jegyeztek fel. Az elmúlt hét napban észlelt megbetegedések száma 26 százalékkal, az elhalálozásoké pedig 18 százalékkal volt alacsonyabb, mint a korábbi hét napban. Jelenleg 2377 beteget kezelnek kórházban koronavírussal, közülük 360-an vannak súlyos állapotban, ebből 308 beteg nem kapott oltást. A hivatalos adatok azt jelzik, hogy nem volt folyamatos a járvány visszaszorulása. Március 20-tól növekedni kezdett a heti megbetegedések száma, de március 28-tól ismét a számok csökkenése olvasható ki a statisztikából.  A világon 493 680 206 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerinti, szerda reggeli adatai alapján. 

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek