További cikkek a Koronavírus rovatból

Újabb fertőzöttet találtak Németországban, megérkeztek a Vuhanból kimenekített németek

Újabb fertőzöttet találtak Németországban, a koronavírust bizonyítottan hordozók száma így nyolcra emelkedett a hatóságok szombat esti összesítése szerint.

hirdetés

Ugyancsak szombaton megérkezett a kínai Vuhanból a koronavírus okozta járvány miatt hazatérő német állampolgárokat és hozzátartozóikat szállító katonai repülőgép.  

    A németországi esetek továbbra is Bajorország tartományra korlátozódnak, és összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari beszállító cég egy továbbképzésén történt január 21-én a társaság központjában, a München melletti Stockdorfban.
    Az új típusú koronavírussal fertőzött nyolcadik német egy 33 éves müncheni férfi. Szervezetében szombaton mutatták ki a kórokozót. Ő is a Webasto munkatársa, mint a hat eddigi felnőtt fertőzött. A hetedik fertőzött az egyikük gyermeke.

    A Webasto továbbképzésén egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársa. A sanghaji nő a németországi útja előtt meglátogatta szüleit a járvány gócpontjában, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt. Szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.
    Ugyancsak szombaton megérkezett Vuhanból a frankfurti nemzetközi repülőtérre a német légierő (Lutfwaffe) egy személyszállító gépe a járvány miatt hazatérő német állampolgárokkal és közeli hozzátartozóikkal. Az Airbus A310-es repülő az eredeti tervek szerint Moszkva érintésével tette volna meg a 11 órás utat. Azonban az orosz hatóságok megtagadták a leszállási engedélyt, így a Luftwaffe gépének Helsinkiben kellett megállnia tankolni.

    Annegret-Kramp Karrenbauer védelmi miniszter szombati tájékoztatóján elmondta, hogy Moszkva kapacitáshiánnyal indokolta a kérelem megtagadását. Hangsúlyozta, hogy a védelmi tárca a külügyminisztériummal együtt vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy milyen más okai lehettek még az orosz elutasításnak.
    A Luftwaffe gépén 124 ember érkezett Frankfurtba, 100-an német állampolgárok, további 22-en kínaiak, egy fő amerikai, egy fő román állampolgár. Az utasok között húsznál is több gyermek van. A leszállás után megvizsgálták őket, és 11 főt beszállítottak a frankfurti egyetemi klinikára. Egyiküket koronavírus fertőzés gyanúja miatt, a többit egyéb panaszok miatt.

    Az utasokat a frankfurti vizsgálatok után karanténba helyezték a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Germersheim melletti légi támaszponton egy laktanyában. Szombat éjjel érkeztek meg busszal. A karantén két hétig, a vírus lehető leghosszabb lappangási idejéig tart. A részvétel közegészségügyi érdekből kötelező. A laktanyában 128 szobát biztosítottak a Vuhanból érkezetteknek. A Német Vörös Kereszt (DRK) önkéntesei gondoskodnak róluk. A költségeket a szövetségi kormány költségvetéséből fedezik. A Peking-Frankfurt repülőút költségeinek egy részét az utasoknak kell kifizetniük.

    A karanténban négy csoportba sorolják az embereket. Ez a megoldás azt szolgálja, hogy ne mindenkit, hanem csak az emberek egynegyedét kelljen újabb két hétre elkülöníteni, ha felbukkan körükben a vírus.
    A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. Kínában a legutóbbi, vasárnapi összesítések szerint több mint 13 ezer ember fertőződött meg, és 300-nál is többen meghaltak. A vírus további 20 országban jelent meg, halálos áldozatot Kínán kívül egyelőre csak a Fölöp-szigeteken szedett, ott egy kínai állampolgár halt bele a súlyos tüdőgyulladást okozó fertőzésbe.

 

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek