Halálos áldozata van a majomhimlőnek Spanyolországban

Eddig mintegy 4300 embernél igazolták a fertőzést a dél-európai országban, és közülük 120-an kerültek kórházba.

hirdetés

Spanyolországban meghalt az első majomhimlővel fertőzött beteg - közölte az egészségügyi minisztérium pénteken. A tárca tájékoztatásában nem közölt részleteket az elhunytról, de beszámolt arról, hogy eddig mintegy 4300 embernél igazolták a fertőzést a dél-európai országban, és közülük 120-an kerültek kórházba.

A fertőzöttek között 10 hónapos és 88 éves beteg is van. A vírus az ország minden tartományában megjelent, a legnagyobb mértékben Madridban és Katalóniában, 1600 és 1400 diagnosztizált esettel. A szaktárca kitért arra, hogy 3750 fertőzöttről rendelkeznek részletes információval, amelyből kiderült, hogy 82 százalékuk szexuális úton kapta el a majomhimlőt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) július 23-án jelentette be, hogy a több mint 70 országban megjelent majomhimlő terjedése egészségügyi szempontból immár "rendkívüli helyzetet" eredményezett, amelyet álláspontja szerint emiatt mostantól globális vészhelyzetnek kell tekinteni. Habár a majomhimlő már évtizedek óta jelen van Közép- és Nyugat-Afrika egyes részein, eddig nem okozott járványt az afrikai földrészen kívül. A hatóságok csak idén májusban figyeltek fel az európai, észak-amerikai és ázsiai fertőzési hullámokra.

Mivel Spanyolország az egyik leginkább érintett ország jelenleg, elsőként kapta meg az uniós Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóságon (HERA) keresztül az Imvanex nevű, feketehimlő elleni védőoltás 5300 adagját, mert tapasztalatok szerint az oltóanyagot eredményesen alkalmazzák a majomhimlő esetében is.A központi uniós beszerzésből érkezett a majomhimlő kezelésére használt Tecovirimat nevű vírusellenes készítményből is. Az antivirális szert elsősorban azoknál a betegeknél alkalmazzák, akiknél a kór súlyos tüneteket okoz.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek