Megvédhet a fertőzések terjedésétől az új magyar fejlesztésű nanotechnológiás sterilizáló rendszer

hirdetés

Nanotechnológiai eljárásra épülő, komplex sterilizáló rendszert fejlesztett ki a Szegedi Tudományegyetem, a Nanocolltech Kft. és a GE Hungary Kft. részvételével létrejött konzorcium. A partnerek által kifejlesztett új módszer előnye, hogy a fertőzésveszélynek kitett nyilvános helyek – például a kórházi kórtermek, az orvosi rendelők várói, vagy az iskolák és óvodák – átfogó baktérium, illetve vírusmentesítését az egészségre ártalmatlan módon, kevesebb idő- és költségráfordítással valósítja meg. A sterilizáló rendszer a különböző felületek, illetve helyiségek levegőjének antibakteriális kezelését segíti elő a látható fény segítségével.

Az eddig alkalmazott vegyszeres, illetve az UV sugárzás alkalmazásán alapuló fertőtlenítő eljárásokat hatékonyan helyettesítheti az az új, komplex sterilizáló rendszer, amit a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a Nanocolltech Kft., és a GE Hungary Kft. képviselői mutattak be 2012. december 12-én.

A partnerek által közösen kifejlesztett innovatív módszer alkalmazásának legnagyobb előnye, hogy a betegségeket okozó mikroorganizmusokat (vírusok, baktériumok, gombák) a levegőből, valamint a padló- és falfelületekről is egyszerre, komplexen távolítja el.

A közösségi helyiségekben, így például az iskolákban, óvodákban, edzőtermekben, fürdőkben és kiváltképp a kórházakban, illetve az orvosi rendelők várójában a vírusok és baktériumok jellemzően elszaporodnak, így a helyiségekben jelen lévőket nagyobb eséllyel fertőzhetik meg. Az egészségügyi intézmények, kórházak számára ezért alapvető kérdés a mindennapi sterilizálás – magyarázza Dr. Buzás Norbert konzorciumvezető, az SZTE innovációs igazgatója. Mindezt eddig vegyszeresen, klórral vagy klór tartalmú tisztítószerekkel oldották meg, ami egyrészt ártalmas az egészségre, másrészt például a hipervirulens törzsek esetében hatástalan. A másik eddig használt módszer a vírusok, baktériumok elpusztítására a hőkezelés, esetleg az UV sugárzás alkalmazása, ami viszont rendkívül energiaigényes – teszi hozzá az innovációs igazgató.

A fenti probléma megoldására – partnereinkkel közösen – egy olyan új, nanotechnológiai eljárásra épülő, egészségre ártalmatlan, komplex sterilizáló rendszert fejlesztettünk ki, mely a látható fény segítségével szinte teljesen baktérium-, illetve vírusmentesíti a kórtermeket, várókat. A módszer lényege, hogy látható fényben működő fotokatalizátor nanorészecskék segítségével sterilizáljuk a különböző felületeket (pl. fal, padló stb.), illetve egy a GE Hungary Kft. által kifejlesztett speciális lámpatesttel a levegőt. A fotokatalízis a fény által kiváltott kémiai folyamat, mely során – a fény hatására – a nanotechnológiával kezelt anyag (pl. falfesték, lakk, műanyagpadló) lebontja a szerves anyagokat, így a vírusokat, és baktériumokat is – mondta el a konzorciumvezető.

Az innovatív módszert a fejlesztő felek az Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában tesztelték, hatékonyságát az ott kapott eredmények már bizonyították is.

A komplex sterilizáló rendszer, melynek elemei egyenként is alkalmazhatóak, az alábbi fejlesztések eredményeként állt elő:

A Jedlik Ányos Program keretében TECH-09-A2-2009-0129 számon megítélt pályázati támogatásból

1. a Nanocolltech Kft. és a Szegedi Tudományegyetem közös munkája eredményeként olyan, úgynevezett második generációs fotokatalizátorok kerültek kifejlesztésre, melyek a látható fényben kiváló hatékonysággal tisztítják a különböző felületeket. Az ilyen katalizátorok segítségével (pl. festéssel, lakkozással) létrehozott felületi rétegeken a különböző baktériumok és vírusok teljesen elpusztultak látható fény bevilágítás mellett.

2. a GE Hungary Kft. ? a Nanocolltech Kft. és a Szegedi Tudományegyetem kutatásaira alapozva ? olyan lámpatestet fejlesztett ki, amely az általános világítási funkciója mellett a levegő tisztítására és sterilizálására is képes. A lámpatest belső felületén levő fotokatalizátor a megvilágítás hatására ártalmatlanítja a környezeti levegőből a felületre érkező káros anyagokat. A három éves (2009-2012) fejlesztés eredményeként LED, fénycső és kerámia-fémhalogén lámpatest prototípusokat hoztak létre a GE szakemberei

3. a Nanocolltech Kft. – az üzemi kísérletekben közreműködő Graboplast Kft.-vel karöltve – padlófelületekbe rétegezhető katalizátort is kifejlesztett, mely a padlón megtelepedő fertőző mikroorganizmusok elpusztításában játszik szerepet.

További információ:

Tel.: 06-20-981-9951

Email: innovacio@innopr.hu

Szerző:

PHARMINDEX Online