MRSA-világnap… küzdelem a tagadás és tétlenség ellen
CHICAGO, június 21. Az MRSA-pandémia igen jelentős fenyegetés az egészségügy, a betegek számára, nemcsak ezt a kórokozót, hanem más antibiotikum-rezisztens patogéneket is beleértve. Az MRSA probléma világszerte fontos egészségpolitikai prioritást jelent. Idén éppen 50 éve, hogy az első MRSA-ról szóló jelentések napvilágot láttak…
Október 2-a, és a "World MRSA Awareness Month" jó lehetőség minden embernek az MRSA fenyegetése elleni küzdelemre a kórházban akvirált fertőzések ellen, egyben az antibiotikum-rezisztencia ellen is. Fokozottabb óvatosság szükséges, oktatás, betegtájékoztatás, és figyelemfelhívás a prevenció fontosságára.
Az idei golbális téma: "Tégy valamit az MRSA járvány ellen!” címmel indul és azzal a céllal, hogy a lakosság figyelmét minél inkább erre a kérdésre irányítsa. Az MRSA Survivors Network szervezet a nagy világszervezetekhez fordult: a WHO-hoz, az ENSZ-hez, nagy egészségügyi hatóságokhoz, mint az angol DHHS, az amerikai CDC, azzal, hogy ismerjék fel, milyen veszélyes az MRSA-járvány, készítsenek elő egy világszerte elindítandó surveillance, tehát nyomonkövető programot, ezzel együtt ellenőrizzék a világ egészségügyi hatóságainál, mit tesznek az MRSA-járvány elkerülésére.
"Meg kell fékeznünk az MRSA terjedését emberen, állaton, környezetünkben és az élelmiszerekben is” – nyilatkozta Jeanine Thomas, az MRSA-világnap és az MRSA Survivors Network megalkotója. "A legtöbb ember egyáltalán nem is tudja, mi az MRSA, hogyan terjed, hogyan kezelhető, hogy lehet megelőzni, ebben még az egészségügyben és mezőgazdaságban dolgozók is szerepelnek. Több megértést az emberek és állatok felé! Sokan vesztik el állásukat, fogyatékossá, esetleg hajléktalanná is válnak…”
Legújabb adatok szerint az MRSA-bacteremia kezelése vancomycinnel (MIC>1 µg/ml), nagyobb morbiditással, mortalitással és több kezelési hibával is jár. Az ADI (aktív kimutatás és izoláció) segítségével sokat lehet javítani ezen a helyzeten. Újabb vizsgálatok eredményei, a Veteran's Administration Hospitals adatai (150 kórház összesen) azt mutatják, hogy az ADI alkalmazásával drámai módon csökkent az MRSA előfordulási aránya, nem pont az intenzív osztályokon, hanem általában a kórházi osztályokon. Ez azt is jelenti, hogy az ADI bevezetésével másutt is javítható a betegek biztonsága!
Az MRSA Survivors Network, jelentős nonprofit szervezet, elsőként hívta fel a figyelmet az MRSA veszélyeire, és nemcsak az USÁ-ra kiterjedő akciótervüket 2009-ben, Chicagóban hirdették meg.
További információ http://worldmrsaday.org/media-materials
forrás:
http://media.prnewswire.com/en/jsp/latest.jsp?resourceid=4649216&access=EH
Szponzorált tartalom