A BMI korlátai: az alacsony testsúly és a mortalitás kapcsolata

Egy nagyszabású dán kutatás, amely több mint 85 000 felnőtt adatait követte nyomon, azt találta, hogy azok az emberek, akiknek testtömegindexe (BMI) 18,5 alatti, közel háromszor nagyobb eséllyel halnak meg korán, mint azok, akik a „normál” BMI-tartomány közepén vagy felső szélén helyezkednek el.

A testtömeg és az egészség közötti kapcsolat bonyolultabb, mint azt gyakran feltételezzük. Ez az új kutatás – amely még szakértői értékelés előtt áll – arra utal, hogy a halálozás legalacsonyabb kockázata nem feltétlenül esik a hagyományosan „egészséges” testtömegindex-tartományba.

Ehelyett az eredmények azt sugallják, hogy azok az emberek, akiknek a BMI-je a „túlsúlyos” kategóriába esne, hasonló – sőt akár jobb – kimenetelekkel rendelkezhetnek, mint azok, akiknek alacsonyabb a BMI-jük.

A kutatók U-alakú görbét figyeltek meg, amikor a BMI-t a mortalitással vetették össze – azaz a legalacsonyabb és legmagasabb BMI-értékek társultak a legmagasabb halálozási kockázattal.

Az adatokat az Európai Diabétesz Kutatási Társaság éves kongresszusán bemutatott előadás tartalmazta. A vizsgálat szerint a soványság hordozta a legnagyobb veszélyt: azok az emberek, akiknek a BMI-je 18,5 alatt volt, közel háromszor nagyobb valószínűséggel haltak meg idő előtt, mint azok, akiknek BMI-je 22,5 és 24,9 között volt.

A „normál” tartomány alsó végén elhelyezkedők is magasabb kockázatnak voltak kitéve: a 18,5 és 19,9 közötti BMI duplájára növelte a halálozás valószínűségét, míg a 20 és 22,4 közötti érték 27%-kal növelte a korai halál kockázatát a referenciaértékhez képest. Ezek az eredmények meglepőnek tűnhetnek, tekintettel arra, hogy a 18,5 és 24,9 közötti BMI-tartományt általában optimálisnak tartjuk.

Csak azoknál volt kimutatható jelentős kockázatemelkedés, akiknek BMI-je 40 vagy annál magasabb volt – náluk több mint kétszeresére (2,1-szeresére) nőtt a halálozás kockázata.

Ezek az eredmények tovább árnyalják azt a közkeletű társadalmi elképzelést, miszerint a soványság egyet jelent az egészséggel.

A kutatás azonban azt mutatja, hogy a soványság egészségügyi kockázatot jelenthet, különösen idősebb korban.

A testzsírtartalék ugyanis segíthet a szervezetnek megbirkózni a betegségekkel. Például azok a betegek, akik daganatos kezeléseken, például kemoterápián esnek át, gyakran súlyt veszítenek az étvágycsökkenés, ízérzékelés megváltozása vagy más tényezők következtében.

Azok a betegek, akik nagyobb zsírtartalékokkal kezdik a kezelést, képesek ezeket mozgósítani, ezzel segítve a szervezetüket abban, hogy a létfontosságú funkciókat fenntartsa. Ezzel szemben egy nagyon vékony személy hamar kifogyhat a tartalékaiból, ami akadályozhatja a felépülést.

A nem szándékos súlyvesztés gyakran betegség figyelmeztető jele is lehet – például a daganatos betegségek vagy az 1-es típusú diabétesz gyakran fogyást okoznak már a diagnózis előtt. Ez azt jelenti, hogy az alacsony BMI néha nem ok, hanem indikátora egy alapbetegségnek.

Nem meglepő

A kutatók előadását követően olyan szalagcímek jelentek meg, mint: „A túlzott soványság halálosabb lehet, mint a túlsúly” – mutatja a dán tanulmány. Ez elsőre meglepő lehet, de valójában nem az.

Tudjuk, hogy az embernek táplálékra van szüksége a túléléshez, és annak hiányában elkerülhetetlen a halál. Ez egy több száz – ha nem több ezer – éve ismert tény.

Táplálék nélkül a szervezet katabolikus állapotba kerül: lebontja saját szöveteit, hogy energiát nyerjen, különösen az agy működésének fenntartására. Eközben más fontos funkciókat – például az immunműködést – háttérbe szorít, hogy az agy energiaellátását biztosítani tudja.

Fontos megemlíteni, hogy a vizsgálatban részt vevő dán alanyok valamilyen egészségügyi indokkal kerültek képalkotó vizsgálatra – ezek jellemzően drága vizsgálatok, amelyeket általában csak indokolt esetben végeznek, amikor valamilyen egészségügyi probléma gyanúja áll fenn.

A kutatók elismerik, hogy eredményeik egyik magyarázata lehet az, hogy a résztvevők már egy fennálló betegség miatt veszítettek súlyukból – így nem feltétlenül maga a súlycsökkenés, hanem a betegség maga növeli a halálozási kockázatot.

Mindezek ellenére a kutatás megerősíti, amit más tanulmányok is sugallnak: a soványság nem mindig véd, a túlsúly pedig nem feltétlenül árt. A „kövér, de fitt” koncepció egyre inkább tudományos megalapozottságot nyer.

Felül kell vizsgálni a „normál” BMI-tartományt?

A kutatás alapján felmerül a kérdés: újra kell-e definiálni az egészséges BMI-tartományt?

A kutatók ezt nem zárják ki, és rámutatnak, hogy a modern orvostudomány fejlődése – például a diabétesz és szívbetegségek jobb kezelése – eltolhatja a legbiztonságosabb testtömeg-index tartományt felfelé.

A BMI-t közel két évszázada hozták létre, és egy kis számú, európai fehér férfiakból álló mintán alapult. Bár történt némi alkalmazkodás egyes etnikai csoportok esetében (például az NHS alacsonyabb BMI-küszöböket használ az ázsiai és fekete populációkban a diabétesz kockázatának megítélésére), a BMI még mindig nem veszi figyelembe az egyéni testösszetétel, zsíreloszlás és alapvető egészségi kockázatok közötti különbségeket egy sokszínű társadalomban.

Mivel komoly egészségügyi döntések – például a termékenységi kezelésekhez vagy bizonyos műtétekhez való hozzáférés – múlhatnak a BMI-n, elvárható lenne, hogy ez a mutató pontos és igazságos legyen, és olyan populációkban validálják, amelyek valóban reprezentálják azokat, akikre alkalmazzák.

A dán adatok egyelőre előzetesek. További részletek és kutatások szükségesek, mielőtt végleges következtetéseket lehetne levonni. Azonban a fő üzenet egyértelmű: a túlzott soványság veszélyes lehet, míg egy kis túlsúly nem feltétlenül rövidíti meg az életet. A valódi tanulság nem az, hogy a „soványság rossz, a túlsúly jó”, hanem az, hogy a BMI önmagában egy törékeny mérőszám az egészség megítélésére.