A Debreceni Egyetem étrend-kiegészítőket fejlesztett

A CogniBio, a BioFlor és a DiabetBio-króm természetes eredetű, már hivatalosan is bejegyzett készítmények.

hirdetés

Sikeresen lezárult a Debreceni Egyetem Komplex Egészségipari Multidiszciplináris Kompetencia Központ létrehozására, valamint új innovatív termékek és technológiák fejlesztésére irányuló projektje, amit a Richter Gedeon Nyrt.-vel és a Medyag Kft.-vel konzorciumban valósítottak meg 2020 márciusától kezdődően. Az eredményektől projektzáró rendezvényükön számoltak be június 20-án - tudósított a civishir.hu.

Legfőbb céljuk olyan innovatív kompetencia központ kialakítása volt, ami kiemelten foglalkozik azzal, hogy versenyképes kutatási tudásbázist alakítson ki. A központ olyan kutatási irányokat jelöl ki, amelyek termék- és szolgáltatásközpontúak, valamint koncentrál a társadalmi és pénzügyi hasznosíthatóságra is. Bárányné Pap Tímea, a projekt menedzsere a kapott források pénzügyi felhasználásáról elmondta, összesen 2,993 milliárd forint európai uniós támogatást nyertek el a konzorciummal, amiből a Debreceni Egyetem több mint 1,7 milliárdot használt fel. A projekt keretén belül létrejött két önálló szervezet: az Egészségipari és a Metagenomikai Intézet. Két alprojektet, azokon belül pedig 13 kutatócsoportot hoztak létre. Több mint 150 főt foglalkoztattak kutatóként vagy technikusként. Több mint 1000 oldalnyi kutatási jegyzőkönyv készült papíralapon és több mint 3 millió kilobájt elekronikus kutatási anyag. Eszközbeszerzés is történt több mint 53 millió forint értékben. A projektvezető kiemelte, mindent időben teljesítettek. Olyan kutatómunkákról hallhattunk, mint a természetes hatóanyagok – többek között az útifűfélék, a nyírfakéreg vagy a hársfavirág – felhasználása egészségipari termékek fejlesztése során, továbbá foglalkoztak kannabinoid származékok vizsgálatával is. Látványos eredmény három étrend-kiegészítő kapszula kifejlesztése. A CogniBio, a BioFlor és a DiabetBio-króm természetes eredetű, már hivatalosan is bejegyzett készítmények.

Mesterséges intelligencia kutatócsoport is dolgozott a projekten, akik számára az egészségipar egy új terület volt, láthatóan valóban multidiszciplináris munkafolyamat jött létre.

Kardos Gábor a Probiotikum alprojekt szakmai eredményeit mutatta be. Elmondta, a humán mikrobiomok velünk élnek, nagyon fontosak, közülük a bélrendszerben található baktériumokra fókuszált a kutatásuk. Megtudtuk, bizonyos betegségek kialakulásában ezeknek a mikrobiomoknak nagy szerepük van: amit eszünk, lényegében előrevetíti milyen betegségünk lesz vagy akár miben fogunk meghalni. Kardos Gábor kifejtette, társadalmi és pénzügyi hasznosulásra fordítják a munkát, ami alkalmazott kutatással valósulhat meg. A termékfejlesztés során három kategóriára koncentrálnak: a prebiotikumok és probiotikumok kutatása előrehaladott, de posztbiotikumok még fejlesztésre várnak. Hozzátette, az oktatásban kevés ismeretanyagot sajátítanak el a hallgatók a mikrobiomokról, viszont most létrehoztak egy új szabadon választható tárgyat, valamint integrálták más kurzusokba is. Egy új szak létesítése is folyamatban van Egészségügyi bioinformatika MSC néven, amelynek várható elindulása 2024 szeptembere.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

civishir.hu

Ajánlott cikkek