A szlovén parlament nem szavazta meg az eutanázia engedélyezését

Az utolsó szót az állampolgároknak kell kimondaniuk, ezért népszavazást kezdeményeznek a kérdésben.

hirdetés

A szlovén parlament csütörtöki ülésén nem szavazta meg az eutanáziáról szóló törvényjavaslatot, mindössze kilenc képviselő támogatta azt a 90 fős nemzetgyűlésben. A legnagyobb kormánypárt, a Szabadság Mozgalom népszavazás kiírását javasolja a kérdésben.

A szlovén közszolgálati televízió közlése szerint a két kisebbik kormánypártnak, a Szociáldemokratáknak (SD) mindössze négy képviselője, a Baloldalnak (Levica) pedig mind az öt képviselője a jogszabálytervezet mellett szavazott. A halálba segítés legalizálásáról szóló törvénytervezetet az Ezüstszál a méltóságteljes öregkorért nevű egyesület kezdeményezte, hogy segítsen az olyan betegeknek, akik képesek saját magukról dönteni, de elviselhetetlen fájdalmaktól szenvednek, és nincs reményük arra, hogy állapotuk javuljon.

Tereza Novak, a Szabadság Mozgalom képviselője elmondta: a törvényjavaslat megnyugvást adhat a betegeknek, hogy életük méltósággal fejeződik be. "A cél az, hogy az embereknek reményt adjunk arra: saját feltételeik szerint, túlzott szenvedés nélkül távozhatnak ebből a világból" - mondta Novak, aki szerint az élet szentségéhez hozzátartozik a méltóságteljes halál is. Hozzátette viszont, hogy ehhez "minden szükséges véleményt" be kell szerezni, és "alapos vitát kell folytatni a kérdésről", mielőtt a végső döntés megszületik. Az utolsó szót az állampolgároknak kell kimondaniuk, ezért népszavazást kezdeményeznek a kérdésben.

Alenka Jeraj, az ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) képviselője hangsúlyozta: pártja határozottan ellenzi a törvényjavaslatot, mert az "az élet helyett a halál kultúráját támogatja". Megjegyezte: minden orvosszervezet az eutanázia ellen van, mert az emberi élet sérthetetlen, amint azt számos nemzetközi jogszabály is kimondja. Úgy vélte: egy élet befejezését nem szabad a közegészségügyi alapból finanszírozni, mert az nem számít gyógyításnak. "Az államnak javítania kell a palliatív ellátáson, gondoskodnunk kell az emberekről, és enyhíteni a szenvedésüket, nem pedig megölni őket" - húzta alá.Az eutanázia ellen érvelt Iva Dimic, az ellenzéki Új Szlovénia (NSi) képviselője is, aki szerint "az orvostudomány a gyógyításért és az életért van, nem pedig a halálért".

Soniboj Knezak, az SD képviselője elmondta: a képviselőcsoport minden tagja maga dönthette el, hogy támogatja-e a törvényjavaslatot, viszont megjegyezte: valójában minden állampolgárnak döntenie kellene róla. Natasa Sukic, a Baloldal képviselője közölte: pártja egyhangúlag támogatta a törvényjavaslatot. "Az egyén tudja a legjobban, mi a méltóságteljes halál", és az önkéntes eutanáziát csak a halálos betegek és az elviselhetetlen fájdalmaktól szenvedők számára engedélyeznék - tette hozzá.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek