Az ellátás elérhetőségének eróziója: szolgáltatásmegszűnések és a rendszer kapacitásvesztése
A Publicus Intézet friss közvélemény-kutatása rávilágít a hazai egészségügyi rendszer mélyülő kihívásaira. A lakosság negyede nyilatkozott úgy, hogy szembesült már olyan állami egészségügyi szolgáltatás megszűnésével, amelyre aktuálisan szüksége lett volna. Ez a nagyságrendű, empirikus adat nem csupán a páciensi elégedetlenség jelzője, hanem az intézményrendszer kapacitásvesztésének szimbolikus megjelenése, amely közvetlenül érinti a szakma munkafeltételeit és a betegellátás folytonosságát.
A hazai egészségügy teljesítményének megítéléséről szóló, Publicus Intézet által végzett felmérés egyik leginkább aggasztó konklúziója, hogy a válaszadók közel 25 százaléka tapasztalta már a szükséges ellátás körébe tartozó állami szolgáltatás ideiglenes vagy végleges felfüggesztését. A teljesítményt a megkérdezettek átlagosan 3,0 pontra értékelték egy ötfokú skálán. Ez a közhangulat egyenes következménye azoknak a strukturális deficiteknek, amelyek a rendszer mindennapi működésében egyre gyakrabban válnak láthatóvá. A szakmai közvélemény számára ez a szám is megerősíti a fenntarthatatlan állapotokat, amelyek nem csupán az ellátás minőségét, hanem annak fundamentális elérhetőségét is erodálják.
A finanszírozás rendszerszintű problémái
A szolgáltatáskiesések jelensége szorosan összefügg a magyar egészségügy alacsony szintű állami finanszírozásával. Az Eurostat és a KSH összehasonlító adatai szerint Magyarországon az egészségügyre fordított kormányzati kiadások GDP-arányos szintje az Európai Unió tagállamai között a legalacsonyabbak közé tartozik (2023-ban 4,1% volt, szemben az EU átlagosan 7,3%-ával).
Ez a strukturális alulfinanszírozottság többek között a kórházak szinte krónikussá váló eladósodottságában csúcsosodik ki, amely a közelmúltban is meghaladta a 100 milliárd forintot. A probléma lényege, hogy az állam nem a valós költségeken, hanem az úgynevezett normatíván alapulva finanszírozza az ellátást. Ennek következtében a kórházak a növekvő betegszámmal párhuzamosan veszteséget termelnek. A hiányzó források miatt az intézmények kénytelenek átcsoportosítani a dologi kiadásokra (például rezsi, gyógyszerek és eszközök beszerzése) szánt kereteket, ami eszközelégtelenséghez és végső soron a szolgáltatások felfüggesztéséhez vezet. Az elmúlt időszakban dokumentált kényszerű szolgáltatásfelfüggesztések mintegy 10-15 százalékában már eszközellátási zavarok álltak a háttérben.
Szakemberhiány és intézményi leépülés
A kapacitáshiány másik alapvető oka a humánerőforrás drámai megfogyatkozása. A Direkt36 által gyűjtött adatok alapján a kórházi osztályok bezárásának vagy egyes szolgáltatások szüneteltetésének leggyakoribb okai között - a felújítások mellett - mintegy 33 százalékban a szakemberhiány szerepel. Ez a probléma a legkritikusabb területeket érinti: 2020 óta több mint 770 esetben szüneteltettek meg olyan életmentő szolgáltatásokat, mint a stroke egységek, CT-diagnosztika, neurológia, traumatológia vagy gyermekgyógyászat. Gyakran egyetlen szakorvos kiesése is elegendő ahhoz, hogy egy ellátási forma elérhetetlenné váljon egy adott régióban.
Ezt a tendenciát tükrözi a Publicus felmérés azon megállapítása, miszerint a válaszadók jelentős része nem javasolná gyermekének sem az orvosi, sem az ápolói pályát, a külföldi álláslehetőségeket preferálva. A humánerőforrás megtartásának kudarca tehát közvetlenül manifesztálódik az ellátórendszer csökkenő teljesítőképességében.
Kilátások és szakmai imperatívusz
A közvélemény attitűdje és az objektív kapacitásvesztési adatok egyaránt azt jelzik, hogy a magyar egészségügy jelenlegi finanszírozási és strukturális keretei között nem garantálható a hosszú távon stabil, minőségi ellátás. Az alkalmi adósságrendezés, illetve a bérfejlesztés, noha szükséges lépések, nem képesek kompenzálni a rendszerszintű finanszírozási deficitet és a szakszemélyzet megtartásának hiányát.
A szakmapolitika számára elengedhetetlen, hogy a fókusz áthelyeződjön az ad hoc megoldásokról a valódi értéken alapuló finanszírozásra, amely garantálja az amortizációra és a folyamatos eszközberuházásra fordítható forrásokat. Csak a fenntarthatóan működő, stabil intézményi háttér képes visszaállítani az ellátás folytonosságát, csökkenteni a kiszámíthatatlanságot, és ezáltal megerősíteni a szakemberek itthoni elkötelezettségét és a páciensek rendszerbe vetett bizalmát.
Népszava
