Fájdalom prevalenciája és regionális különbségei: Kockázati faktorok és szociodemográfiai eltérések

Egységesített adatok, összehasonlítható referenciák

A fájdalom népességszintű gyakoriságának becslését megnehezíti, hogy a vizsgálatok eltérő kérdéseket, visszaemlékezési időszakokat és anatómiai meghatározásokat alkalmaznak. A klinikailag definiált betegségekre épülő felmérések emellett nem feltétlenül jelenítik meg azokat a panaszokat, amelyek nem jutnak el diagnosztikai kivizsgálásig. Az önbevallásos, testtájanként rögzített fájdalomadatok ezért kiegészíthetik a betegségeken alapuló epidemiológiai becsléseket.

A szerzők 1990 és 2025 között végzett népességalapú felmérésekből 6 125 459 személy adatait egyesítették. Az adatbázis 138 vizsgálati program 902 adatforrását foglalta magában, 118 országból és területről. A résztvevők életkora öt évtől száz év fölé terjedt, 55%-uk nő volt. Az egyes fájdalomlokalizációk elemzéséhez 1,2–4,9 millió résztvevő adatai álltak rendelkezésre.

Tizenegy anatómiai területet különítettek el: fej, arc, nyak vagy váll, lábfej vagy boka, kéz vagy csukló, könyök, mellkas, hát, gyomor vagy has, csípő és térd. Az életkori prevalenciagörbéket általánosított lineáris vegyes hatású modellekkel becsülték, amelyek a nemlineáris összefüggéseket és az adatforrások hierarchikus szerkezetét is figyelembe vették. A becsléseket az előző hónapra vonatkozó visszaemlékezési időszakra és általános fájdalomdefinícióra standardizálták.

Lokalizációfüggő életkori mintázatok

Az összesített prevalencia az arcfájdalomnál körülbelül 2%, a hátfájdalomnál 40% volt. A nők mind a tizenegy lokalizációban gyakrabban jeleztek fájdalmat, mint a férfiak; a relatív kockázat 1,08 és 1,83 között alakult. A legnagyobb különbséget az arcfájdalomnál találták: a relatív kockázat 1,83 volt, 1,79–1,88 közötti 95%-os konfidenciaintervallummal. Fejfájdalomnál 1,74, gyomor- vagy hasi fájdalomnál 1,60 volt ez az érték.

A fájdalom gyakorisága nem minden testtájon emelkedett folyamatosan az életkorral. Tizenegy lokalizációból hét fordított U alakú görbét mutatott: a kezdeti növekedést közép- vagy késői felnőttkorban tetőzés, majd csökkenés követte. A fejfájdalom prevalenciája körülbelül 34, a hasi fájdalomé 23, az arcfájdalomé 45 éves korban érte el maximumát. A nyak- vagy vállfájdalom 62, a könyökfájdalom 59 éves kor körül tetőzött.

A hát-, csípő- és térdfájdalom ezzel szemben a felnőttkor során progresszív, nemlineáris emelkedést mutatott, és 75 éves korban vagy később érte el legnagyobb gyakoriságát. A leggyorsabb növekedés jellemzően 20 és 55 éves kor közé esett. A szerzők értelmezése szerint a fájdalomteher jelentős része már a munkaképes életkorban kialakul, nem kizárólag az időskori felhalmozódás következménye.

A bármely testtájon jelentkező fájdalom becsült prevalenciája az ötéves korban megfigyelt körülbelül 30%-ról százéves korra és afölött 70%-ra emelkedett. Az intenzitást és a kiterjedést jellemző mutatók ugyanakkor eltérő mintázatot követtek. Az erős fájdalmat a tízfokú skálán legalább hetes átlagos intenzitásként, a generalizált fájdalmat az öt testtájrégió közül legalább négy érintettségeként definiálták, a 2016-os fibromyalgia-kritériumok térbeli meghatározása alapján.

Az erős fájdalom gyakorisága ötvenéves kor körül, a generalizált fájdalomé hetvenéves kor körül tetőzött, majd csökkent. Mindkettő gyakoribb volt nőknél: a relatív kockázat rendre 1,52 és 1,50 volt. A fájdalmat jelző személyek átlagos intenzitásértéke 48 éves kor körül érte el maximumát, nőknél körülbelül 5,0, férfiaknál 4,6 ponttal.

Időskorban szétnyíló regionális különbségek

A bármely testtájon jelentkező és az ízületi fájdalom gyakorisága fiatal felnőttkorban viszonylag hasonló volt a régiók között, 65 éves kor után azonban jelentősen eltért. Kelet-Európában nyolcvanéves kortól a bármely testtájon jelentkező fájdalom prevalenciája körülbelül 21 százalékponttal meghaladta a globális referenciaértéket. Nyugat-Európa késői felnőttkorban végig a referencia alatt maradt.

A szubszaharai Afrikában, Közép- és Dél-Ázsiában, valamint Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában a fiatal felnőttkori, viszonylag alacsony gyakoriságot meredekebb növekedés követte. A hátfájdalom regionális görbéi nagyjából ötvenéves kortól váltak szét: több alacsonyabb fejlettségű régióban tovább emelkedtek, míg Nyugat-Európában és Észak-Amerikában platót vagy csökkenést mutattak.

Az országok fejlettségét a humán fejlettségi indexszel, a HDI-vel jellemezték. Negyvenéves kortól az alacsonyabb HDI-jű országokban meredekebben emelkedett a testi, ízületi és hátfájdalom prevalenciája. Nyolcvanéves kortól az alacsony és magas fejlettségű környezetek között a bármely testtájon jelentkező fájdalomnál 30,6 százalékpontos különbséget becsültek; a 95%-os konfidenciaintervallum 26,9–34,3 százalékpont volt. Ízületi fájdalomnál 21,0, hátfájdalomnál 20,2 százalékpontot tett ki az eltérés.

A derékfájdalom gyakorisága a legidősebb korcsoportokban az alacsony HDI-jű országokban megközelítette a magas HDI-jű országokban becsült érték kétszeresét. Ez eltért a Global Burden of Disease rendszerének általános mintázatától, amely több fájdalommal járó állapotnál a magasabb jövedelmű régiókban jelez nagyobb prevalenciát. A szerzők hangsúlyozzák, hogy az önbevallásos panaszok és a klinikailag meghatározott betegségek eltérő megközelítést képviselnek.

Kockázati tényezők és értelmezési korlátok

A jelenlegi dohányzás serdülőkortól 65 éves korig több lokalizációban többletgyakorisággal társult. A legerősebb összefüggést az arcfájdalomnál észlelték: a dohányzók relatív kockázata a soha nem dohányzókhoz képest 1,67 volt. Az elhízás elsősorban a teherviselő ízületek fájdalmával függött össze. Normál testsúlyhoz viszonyítva a lábfej- vagy bokafájdalom relatív kockázata 1,91, a térdfájdalomé 1,86, a csípőfájdalomé 1,61 volt.

A háztartási jövedelem valamennyi lokalizációban fokozatos összefüggést mutatott a fájdalommal. A legnagyobb különbség mellkasi fájdalomnál jelentkezett: a legalacsonyabb jövedelmi ötödben a relatív kockázat 2,09 volt a legmagasabb ötödhöz képest. A jövedelmi besorolás az egyes vizsgálatokon belüli relatív helyzetet tükrözte.

A dohányzásnak, az elhízásnak és az alacsony jövedelemnek együttesen tulajdonítható népességi hányad globálisan 18,3% volt, Kelet-Európában 27,1%, a szubszaharai Afrikában 12,6%. Utóbbi régióban, valamint Közép- és Dél-Ázsiában az elhízásnak és a dohányzásnak tulajdonítható hányad külön-külön 5% alatt maradt. A nagyobb fájdalomterhet ezekben a környezetekben tehát a vizsgált tényezők kevésbé magyarázták; további meghatározói nem kellően ismertek.

Az eredmények értelmezését korlátozza, hogy az adatforrások többsége keresztmetszeti volt: a görbék népességi életkori mintázatokat, nem egyének követésével megfigyelt változásokat írnak le. A prevalencia aktuális vagy közelmúltbeli tünetekre vonatkozik, nem a fájdalom tartósságára vagy krónikusságára. A földrajzi lefedettség, a mintavétel és a kérdezési módszerek eltérései, valamint a legfiatalabb és legidősebb korcsoportok hiányos adatai szintén befolyásolhatják a becsléseket.

Az eltérő nyelvek, a tünetek értelmezése és a válaszadási szokások fennmaradó különbségei az abszolút prevalenciaértékeket is módosíthatják. Az időskori túlélési szelekció és a nem mért klinikai tényezők ugyancsak hatással lehetnek a görbékre. A hosszú adatgyűjtési időszak ellenére a becslések nem értelmezhetők a fájdalom gyakoriságának történeti trendjeiként, mert különböző időpontokban felvett népességi adatokat egyesítenek.

A referencia-görbéket a nyílt hozzáférésű Global Pain Benchmarking Tool felületén tették elérhetővé. A rendszer külső kohorszok és klinikai populációk fájdalomadatait helyezi el a globális referencia mellett, közös összehasonlítási keretet biztosítva a fájdalom népességszintű monitorozásához.

Forrás: Fillingim M, Tanguay-Sabourin C, Neuert L, et al. Global and regional reference curves for pain across the lifespan in 6.1 million individuals in 118 countries. Nature Medicine. 2026. doi:10.1038/s41591-026-04696-w.