Letették a ferencvárosi szakrendelő új épületének alapkövét

Az új hatemeletes rendelőintézet az atlétikai stadionnal kapcsolatos megállapodás szerint jöhet létre. Ingyenes a CT minden budapestinek.

hirdetés

Elhelyezte a IX. kerületi, Mester utcai egészségügyi szakrendelő új épületének alapkövét csütörtökön Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, Ferencváros független polgármestere.  Karácsony Gergely az alapkőletételt megelőzően mondott beszédében emlékeztetett arra, hogy a főváros a kormánnyal 2019 végén kötötte meg azt a keretmegállapodást, amely forrásokat biztosít kerületi egészségügyi fejlesztésekre és a nagydiagnosztikai vizsgálatokat finanszírozó fővárosi csomagra. A főpolgármester köszönetet mondott a kormánynak az együttműködésért. Karácsony Gergely kitért arra is, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán kinyilvánította azon szándékát, hogy nem ért egyet a rendelőintézetek kötelező államosításával. Azt remélik, hogy továbbra is a helyi közösségek gondjaira lesz bízva a járóbeteg-ellátás - mondta. A főpolgármester kijelentette: az államosítás soha nem javította, inkább rontotta a közszolgáltatások minőségét. "Az egészségügyi ellátórendszert fejleszteni kell, semmiképpen nem visszafejleszteni" - fogalmazott.

Baranyi Krisztina elmondta, az új hatemeletes rendelőintézet az atlétikai stadionnal kapcsolatos megállapodás alapján jöhet létre, hiszen a stadion megépítésért cserébe jelentős egészségügyi fejlesztések történhetnek Budapesten. Az alapkőletételkor egy időkapszulát is elhelyeztek, ebbe egy Ferencváros magazin és egy pályázaton nyertes gyerekrajz került. Baranyi Krisztina közölte: egy csúcstechnológiás CT-készüléket is üzembe helyeztek, így csütörtöktől ingyenes CT-vizsgálatot biztosítanak minden budapesti lakosnak, akinél felmerült a daganatos betegség gyanúja, vagy daganatos betegség miatt kezelés alatt áll.

A közreadott sajtóanyag szerint az egészségügyi intézmény épülete egy több mint háromezer négyzetméteres szárnnyal bővül. Az épület a legkorszerűbb technikával épül, zöldtetőt kap, fűtését hőszivattyú biztosítja majd. A munkaterületet augusztusban adta át az önkormányzat a kivitelezőnek, amely azóta mintegy 4300 köbméter földet ásott ki és szállított el, valamint kialakította a vasbeton alapot. Az alapkőletétel után befejezik az alaplemezt, majd megkezdődnek a falazási munkák. Az új épület várhatóan 2024 tavaszára elkészül, és a szükséges engedélyek megszerzését követően, a tervek szerint 2024 őszén vehetik birtokba a IX. kerület lakói.

Az új szárnyba kerülnek a háziorvosi rendelők a Drégely utcából. Itt lesz az angiológia, az ortopédiai rendelő, a szemészet, az urológia, az ultrahang, a nőgyógyászat, a diabetológia, a bőrgyógyászat, a fül-orr-gégészet és az egynapos sebészeti műtő - írták.A fejlesztés a kerület és a kormány együttműködésével jön létre: a rendelő új épületre és a meglévő megújítására, valamint orvosi eszközök beszerzésére összesen 5,6 milliárd forint támogatást kap a IX. kerületi önkormányzat a központi költségvetésből, ez az Atlétikai Világbajnoksággal kapcsolatban kötött egyezség része. Ezen felül a kerület 330 millió forintot biztosít - közölték.

Az új épület tartalékkerettel együtt bruttó 5 milliárd 52 millió forintba, az új CT a kapcsolódó átalakítási, felújítási munkákkal együtt bruttó 337 millió forintba kerül. A CT-szolgáltatás C vagy D BNO-kód alapján budapesti lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkezők számára elérhető. A rendelőben az időpontfoglalástól számított 7 napon belül elvégzik a szükséges CT-vizsgálatot, további 3 napon belül pedig a leletet is elkészítik - olvasható a tájékoztatóban.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Weborvos

Ajánlott cikkek