Robotsebészeti központot adtak át a Debreceni Egyetemen

Az 1,3 milliárd forint pályázati forrásból kialakított központban helyezték el a DaVinci robotot és a mozgatható műtőasztalt.

hirdetés

Az egyetemi fejlesztések újabb mérföldköveként robotasszisztált sebészeti rendszert helyeztek üzembe kedden a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központjában. Az 1,3 milliárd forint pályázati forrásból kialakított központban helyezték el a DaVinci robotot és a mozgatható műtőasztalt, a beruházáshoz további 200 millió forinttal ez egyetem járult hozzá - ismertette a központ elnöke.

Szabó Zoltán kiemelte azt is, hogy a robotsebészeti központot négy szakma fogja használni: az általános sebészeti, az urológiai, a nőgyógyászati, valamint a fül-orr-gégészeti beavatkozásokat is fogja szolgálni. Tóth Dezső, a sebészeti klinika igazgatója hozzátette: a robot nem helyettesíti a sebészt, hanem folyamatos adatszolgáltatással a műtétet végző orvost munkáját fogja segíteni.

Kossa György, az egyetemet működtető kuratórium elnöke szerint az intézmény eszközfejlesztési programja jelentősen javítja a versenyképességet mind az oktatás, mind az egészségügyi ellátás terén. Szilvássy Zoltán rektor úgy fogalmazott: a robotasszisztált sebészeti rendszer olyan technológiai lépcső, amelyre fel kellett lépniük.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

unideb.hu

Ajánlott cikkek