A leggyakoribb egészségkárosító tényező az elhízás

Korlátozottan nyilvános sajtótájékoztatón számoltak be a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) "Helybe visszük a szűrővizsgálatokat" című programjának négyéves eredményeiről.

hirdetés

A leggyakoribb egészségkárosító tényező még mindig az elhízás, ezt állapították meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) "Helybe visszük a szűrővizsgálatot" négyéves eredményei – hangzott el azon az összegző, szűk körben tartott sajtótájékoztatón. A magyar kormány ebben a kormányzati ciklusban kiemelt célként határozta meg az egészségben eltöltött életévek számának növelését – mondta az MTI beszámolója szerint Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos.

A program négy éve tart, közel 500 településen, nagyjából 43 ezer ember vizsgálatát végezték el. Idén 11 megyében 57 településen 77 szűrési napon át járták szűrőbuszokkal az országot a felzárkózó települések hosszú távú programjának keretében. A vizsgálatok kiemelt célja a jelentkezőknél megtalálni a népegészségügyi szempontból jelentős betegségeket, amelyek a legtöbb népegészségügyi problémát okozzák, mert ezek jelentős része megelőzhető, illetve kezelhető. Az egészséges életmód két alappillére a mozgás és az egészéges táplálkozás. Ezért a buszokon egészégi tanácsadást is tartunk, amelyek során dietetikusokkal működünk együtt – mondta Surján Orsolya.

A dietetikának nemcsak a betegek étrendjében van fontos szerepe, hanem az egészséges életmód kialakításában, mert annak alapvető eleme a megfelelő táplálkozás. Magyarországon idén 100 éves a dietetikus képzés. Ennek apropóján az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésegészségügyi Intézet (OGYÉI) októberében kampányt indított a dietetikus szakma jelentőségének, a táplálkozástudományi szakemberek presztízsének növelése, valamint szolgáltatásaik népszerűsítése érdekében. Feigl Edit, az OGYÉI főigazgató-helyettese a kampányzárón elmondta, hogy a "Dietetika 100" kampány célja a százéves dietetikus képzés történetének, a képzésben fontos szerepet játszó személyek bemutatása volt. Mint mondta, dietetikusokat három egyetem képez.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek