Nemzetközi orvoskonferencia a magas vérnyomás kezeléséről

Szolnok, 2011. november 11., péntek (MTI) - Évente mintegy hetven, magas vérnyomással kapcsolatos nemzetközi vizsgálat zárul le, azok eredményei két-három évente új irányt mutatnak a szakma európai képviselőinek - mondta a Szolnoki Főiskolán megkezdődött nemzetközi kardiológiai konferencia sajtótájékoztatóján Barna István, a tanácskozás egyik előadója, üléselnöke.

hirdetés

A kétnapos tanácskozás kapcsán elmondta, hogy maga a betegség Magyarország felnőtt lakosságának 60-70 százalékát érinti; a legfrissebb adatok tanúsága szerint mintegy 2,5 millió hipertóniában szenvedő embert tartanak nyilván az országban.


Az említett adatok önmagukban is indokolják a rendszeres orvosi tapasztalatcserék szükségességét, különösen annak ismeretében, hogy ma már itthon is több mint hétszáz, a magas vérnyomás kezelésére szolgáló készítmény van forgalomban – tette hozzá Barna István.


Herczeg Béla, a szolnoki Hetényi Géza kórház kardiológiai osztályának főorvosa, a program főszervezője a konferenciát mérföldkőnek nevezte a Tisza-parti megyeszékhely és a házigazdák: a Magyar Hypertonia Társaság Szolnoki Decentruma és a Szolnok Szívügyünk Alapítvány életében, hiszen a szakma legjelesebb magyarországi képviselői mellett világhírű külföldi professzorok is megosztják a résztvevőkkel a magas vérnyomás kezelésére vonatkozó tapasztalataikat.


A sajtótájékoztatón Athanaziosz J. Manolisz, az Európai Hypertonia Társaság tanácsának tagja és az athéni Aszklépion Kórház kardiológiai osztályának vezetője a magyarországi ellátás és szakembergárda tudásának magas színvonalát méltatta. Mint aláhúzta: a magas vérnyomás a kontinens népességének egyötödét érintő népbetegség, amely olyan súlyos kórok kialakulásához vezethet, mint a koszorúér-problémák, a stroke, vagy éppen a veseelégtelenség.


A görög professzor aláhúzta: döntő jelentőségű a betegség gyors felismerése és kezelése, hiszen korai stádiumban az életmód-változtatásra alapozó terápia még nagyobb szerepet kaphat a gyógyszereknél.


Rámutatott: a többnyire észrevehető tünetek nélkül jelentkező, "néma gyilkosként" is emlegetett kór ma már a fiatalabb korosztályt is mind inkább veszélyezteti, ezért fontos a szűrővizsgálatok kiterjesztése. Ám mindezeken túl a betegek együttműködési készségének javítása az egyik legsürgetőbb feladat. Napjainkban ugyanis a hipertóniások 80 százalékánál a modern gyógyszerek és a szakszerű kezelés ellenére sem sikerül elérniük az orvosoknak a célként kitűzött vérnyomás-értéket.


Herczeg Béla a sajtótájékoztatón jelezte, hogy Giuseppe Mancia, az Európai Hypertonia Társaság oktatási testületének elnöke, a milánói orvosegyetem professzora egy sajnálatos baleset következtében nem tud megjelenni az eseményen, ám várhatóan szombaton, videokonferencia keretében részt vesz a rangos szakmai seregszemlén.

Szerző:

PHARMINDEX Online