További cikkek a Neurológia rovatból

Elbukott az ígéretesnek tűnő Alzheimer-gyógyszer

Az eredmények alapján a gyógyszerjelölt nem ért el érdemi eredményt a leépülés lassításában vagy megakadályozásában.

hirdetés

A Roche hétfői közleményében közölte, hogy a Graduate 1 és 2 néven ismert ikerkísérletek nem érték el fő céljukat, vagyis azt, hogy a gantenerumab nevű hatóanyaggal kezelni tudják az Alzheimer-kór korai stádiumában szenvedő betegeket. Az eredmények alapján a gyógyszerjelölt nem ért el érdemi eredményt a leépülés lassításában vagy megakadályozásában. Nem javított a beteg emlékező, a problémamegoldó képességeken, a tájékozódásban és az önellátásban sem értek el eredményeket.

A gyógyszer a klinikai vizsgálatok során 8 százalékos relatív csökkenést mutatott az Alzheimer okozta leépülés lassításánál az 1. stádiumú tesztnél és 6 százalékkal volt eredményesebb a 2. vizsgálatban a placebóhoz képest. Az eredmények statisztikailag nem igazolják a hatásosságot. A béta-amiloidot vagy más molekulákat célzó Alzheimer-kór elleni gyógyszer kifejlesztésére irányuló törekvéseket tanulmányi kudarcok hosszú listája kíséri. Ezen csak egy újabb tétel a Roche bukása – idézte a Reuters-t a lap.

A rivális Biogen azonban szeptemberben meglepő kísérleti sikert ért el egy kísérleti Alzheimer-gyógyszerrel, amelyet az Eisai-val közösen fejlesztett ki, ami újra bizalmat keltett az iparág vezetői és a kutatók körében a béta-amiloid megközelítés esetében. A Biogen és az Eisai akkor azt mondta, hogy a lecanemab nevű gyógyszerjelöltjük 27 százalékkal lassította az agypusztító betegség progresszióját a placebóhoz képest az Alzheimer-kór korai stádiumában lévő betegeinél.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Weborvos

Ajánlott cikkek