További cikkek a Neurológia rovatból

Folytatódhat az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás

A következő négy évben is folytatódhat a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) az a kutatómunka, amelyet az elmúlt években huszonöt kutatócsoport száz szakembere végzett az agy működését és betegségeit érintően, közölte a baranyai felsőoktatási intézmény.

hirdetés
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Tématerületi Kiválósági Programja 1,49 milliárd forintos keretéből tudományokon átívelve folytatódhat az emberi agy működését, betegségeit érintő kutatások. Dóczi Tamást, a PTE idegsebész professzorát, a projekt vezetője szerint az agy működésének megértése és betegségeinek gyógyítása korunk legnagyobb tudományos kihívásai közé tartozik, a huszonöt kutatócsoport az új programban éppen ezért a korábbi kutatások teljeskörű megvalósítására, illetve új kutatási célpontok kijelölésére törekszik. A kutatók egyebek mellett szeretnék a korábbiaknál jobban megismerni és megérteni az agy fejlődését, öregedését, vizsgálják az érzékszervektől érkező, illetve az emlékezettel kapcsolatos információk agyi feldolgozását, továbbá a szerv rendellenességei, betegségei kezelését segítő terápiák kidolgozását támogatnák. A kutatásokban a PTE idegtudományi centruma, az orvosi, a természettudományi és a gyógyszerésztudományi kar, a klinika és a Szentágothai János kutatóközpont munkatársai vesznek részt.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek