Nyugdíjpénztár-választás és médiatörvény a napirenden

Az Országgyűlés hétfőn kezdődő kétnapos ülésén egyebek mellett döntés születik arról, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) átvilágíthatja-e az állami nyugdíjrendszerbe visszatérők megtakarításait; a házszabálytól való eltérés megszavazásával pedig a médiatörvény és a médiaalkotmány, Európai Bizottság által kezdeményezett módosításait is megvitathatják a képviselők.

hirdetés

Nyugdíjpénztár-választás és médiatörvény a napirendenA parlament a hét első napján szavaz a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alappal, valamint a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvénymódosításról, amelynek elfogadásával a KEHI feladata lesz az átadás-átvétel ellenőrzése. A hivatal emellett visszamenőlegesen azt is vizsgálhatná, hogy a magánnyugdíjpénztárak miként fektették be korábbi tagságuk vagyonát, illetve milyen kiadásokra fordították a működési költség címén felvett összegeket.

A honatyák ezt megelőzően döntenek az új alkotmány koncepciójáról szóló határozati javaslathoz benyújtott módosítókról.
Az Országgyűlés alkotmány-előkészítő, illetve alkotmányügyi bizottságában támogatott javaslatok között szerepel Lázár János fideszes és Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezetők kezdeményezése, amely a kormány helyett valamennyi képviselőcsoportnak lehetővé teszi egy saját törvényjavaslat benyújtását.

A házszabálytól való eltérés esetén a keddi ülésnap napirendjére kerülhet a médiatörvény és a médiaalkotmány módosítása. A kormány által benyújtott változtatások a kiegyensúlyozott tájékoztatás szabályozását, a regisztráció és a más tagállami médiaszolgáltatóval szemben alkalmazható szankciók kérdését érintik. A képviselők ebben az esetben egy nap alatt lefolytathatják a javaslat általános és részletes vitáját, míg a zárószavazásra várhatóan a következő héten kerülhet sor.

A jövő heti napirend a hétfői határozathozatal során kiegészülhet még két kormánypárti javaslat, a nemdohányzók védelméről szóló, illetve a vízkárelhárítás hatékonyabbá tételével összefüggő törvénymódosítások megtárgyalásával. Előbbi előterjesztés elfogadása esetén tilossá válna a dohányzás a munkahelyek, illetve a nyilvános közintézmények zárt légterű helyiségeiben.

Szerző:

PHARMINDEX Online