OGY - Újabb egészségügyi salátatörvény-javaslatot nyújtott be a kormány

hirdetés

Budapest, 2013. május 10., péntek (MTI) - Újabb egészségügyi salátatörvényt nyújtott be az Országgyűlésnek a kormány pénteken. A több egészségügyi tárgyú jogszabály módosításában rögzítik az egészségügyi dolgozók idei béremelését, de a gyermekgondozási díj és a táppénz mértékét is meghatározzák, valamint a központi implantátumregiszter felállítását is előírják.


A parlament honlapján olvasható javaslat melléklete szerint az orvosi munkakörben dolgozók idén havi 10 ezer és 40 ezer forint közötti bér-, illetve illetményemelést kapnak. Az eltöltött évek és egyéb tényezők alapján megállapított bértábla szerint az orvosok havi keresete 205 320 és 395 120 forint között alakulhat. Az egészségügyi szakdolgozó 5 ezer és 41 425 forint közötti emelésben részesülhetnek, így az ő havi juttatásuk 103 ezer és 330 725 forint között lehet majd.

A javaslatcsomag a különböző pénzbeli ellátások megállapításának szabályait is tartalmazza. E szerint a terhességi-gyermekágyi segély és a gyermekgondozási díj a jövedelem naptári napi átlagának 70 százaléka lehet. A táppénz összegét a táppénzre jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben elért jövedelem naptári napi átlaga alapján kell megállapítani. Ennek kiszámítására vonatkozó részletes szabályokat kormányrendeletben állapítja meg.


A javaslat általános indoklásában megemlítik, hogy a közelmúltban számos olyan probléma merült fel az emberi szervezetbe tartósan beültetett orvostechnikai eszközökkel (más néven implantátumokkal) kapcsolatban, amely rávilágított arra, hogy a jelenlegi szabályozási környezet nem biztosítja kielégítő módon a betegek biztonságát. "Ilyen eset volt a 2012-ben kipattant PIP-mellimplantátum botrány, vagy a toxikus csípőprotézisek megjelenése egyes nyugat-európai országokban" - emelték ki. Ezzel összefüggésben a javaslat előírja egy úgynevezett központi implantátumregiszter kidolgozását. Ebben a beteg adatain túl rögzíteni kell például a beültetés, eltávolítás vagy csere időpontját, annak okát, továbbá az implantátum nevét, típusát, gyártási tételszámát, a gyártó nevét, a forgalmazó nevét, székhelyét, akitől az implantátumot az egészségügyi szolgáltató beszerezte, a beültetést végző orvos nevét, pecsétszámát, valamint a beültetést végző egészségügyi szolgáltató nevét, működési engedélye számát.


A javaslat emellett több módosítást tartalmaz az egészségügyi munkaerő feltérképezéséhez szükséges intézkedésekről. A javaslat felhatalmazza a kormányt, hogy kijelölje a praxiskezelőt, amely nyilvántartást vezet a praxisjogokról és a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetekről és gondoskodik azok meghirdetéséről.


A javaslat arra is kitér, hogy a kozmetikai termékek gyártására vonatkozó szabályokat és a kozmetikai termékek mikrobiológiai tisztasági követelményeit a kormány rendeletben határozza meg. Rögzítik továbbá azt is, hogy ha az egészségügyi államigazgatási szerv a hatáskörében eljárva megállapítja, hogy a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, az étrend-kiegészítők, a vitaminokkal, ásványi anyagokkal és bizonyos egyéb anyagokkal dúsított élelmiszerek, a tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokban szabályt sértettek, egészségügyi bírságot szabhat ki.
A Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter által jegyzett javaslatcsomagot az Országgyűlés egészségügyi bizottsága kedden tárgyalja.

Szerző:

PHARMINDEX Online