További cikkek a Onkológia rovatból

Augusztusban indul a vastagbélszűrési program

Augusztus második felében indulhat el az Európai Unió által finanszírozott lakossági vastagbélszűrési program, amely a jövő év végéig le is zárul – derül ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkárának írásbeli válaszából.

hirdetés

Az eszközök beszerzésével többek véleménye szerint is túlbonyolították a projektet – közölte a Világgazdaság kérdésére Lénárd Rita belgyógyász.

A legutóbbi értesülések szerint a háziorvosi rendelők helyett a páciensek a patikákban vehetik át a vastagbélszűréshez szükséges egységcsomagot – tette hozzá.

A 6,57 milliárd forint uniós és hazai forrásból megvalósuló szűrőprogramban 200 ezer fő vastagbélszűrése történhet meg. Az uniós finanszírozásért cserébe a kormány vállalta, hogy három év alatt 10 százalékkal csökkenti a vastagbélrák okozta halálozást, ahogyan ígéretet tettek arra is, hogy 2019-től az állam viseli a szűrés minden költségét, ami személyenként körülbelül 1800 forint lesz.

Rétvári Bence szerint 2018 végéig 75 ezer 50–70 év közötti állampolgár szűrése történhet meg. Kiemelte, hogy több EU-s rendelkezés és elszámolhatósági szabály betartását is szem előtt kell tartani, épp ezért a közbeszerzéseket a kellő előkészítés után, a megfelelőségi szempontokat mérlegelve és a közbeszerzési törvényben előírt szabályozókat betartva kell lefolytatni.

A szűrések megkezdésének feltétele – a többi közt – a háziorvosok felkészítése e-learning keretében, a széklet- és vérvizsgálathoz szükséges úgynevezett páciens-egységcsomagok beszerzése és kiszállítása, valamint a kémiai laboratóriumok felkészítése a minták vizsgálatára. Ezután értékelik ki az eredményeket, illetve készítik elő a szükséges jogszabályokat a vastagbélszűrés mint harmadik népegészségügyi szűrőprogram bevezetéséhez – tette hozzá az Emmi államtitkára.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

vg.hu

Ajánlott cikkek