Innovatív módszer segíthet a daganatos betegeken

Sokszor nem a rák, hanem a szívet érintő szövődmények miatt romlik a daganatos betegek állapota, a CMR növelheti a túlélés esélyét.

A daganatos betegségek kezelésében jelentős fejlődés történt az utóbbi években, a túlélés számos daganat esetében javult. Egyre gyakrabban észleljük azonban, hogy sokszor nem a rák, hanem a szívet érintő szövődmények miatt romlik a beteg állapota; olyanoknál is, akiket korábban gyógyultnak nyilvánítottak – mondja dr. Vértes András, a RadiVert MR Diagnosztikai Központ szakmai vezetője. A kardiológus-főorvos szerint a már a hazánkban is elérhető CMR tovább növelheti a hosszú távú túlélés esélyét.

A Svéd Egészséggazdaságtani Intézet (IHE) tanulmánya szerint a rákos megbetegedések száma 1995 óta egymillióval nőtt Európában. A szakemberek úgy vélik, húsz év múlva további 775 ezerrel többen lehetnek azok, akik a koronavírus-járványnál is halálosabb betegségben szenvednek. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre több az új, az onkológiában használható terápiás lehetőség, ám a teljes felépülés korántsem olyan egyszerű.  „Számos daganat típusra már krónikus betegségként tekintünk, mert a beteg halálát elsősorban a szívrendszeri szövődmények okozzák, sokszor évekkel a rák megjelenése után” – hívta fel a figyelmet Vértes András kardiológus-főorvos. „Ennek oka, hogy az új, hatékony daganatellenes módszerek olyan kardiovaszkuláris mellékhatásokkal rendelkeznek, amelyek a kezelés első hónapjaiban, vagy évekkel később jelentkeznek. Emiatt – bár a betegek jelentős részét a sikeres daganatellenes kezelés következtében nyilvánították – halálos kimenetelű szívelégtelenség is kialakulhat.  Egyes daganatos betegségek kezelésére alkalmazott kemoterápia ugyanis súlyosan károsíthatja a szívizomsejteket” – tette hozzá a kardiológus. 

Vértes András szerint az orvostudomány felismerte a problémát, ezért több szakmai ajánlásban is megfogalmazták, hogy nem elég a kezelés előtt és néhány hónappal azt követően kardiológiai ellenőrzést végezni, hanem éveken keresztül kontrollálni kell a szív és érrendszeri szövődményeket. „A daganatos betegséget túlélőknek ötször nagyobb a gyakorisága a szívelégtelenség, az infarktus, és a szívkülhártya megbetegedésnek, mint azoknál, akiknek az anamnézisükben nem szerepel daganatos megbetegedés” – húzta alá Vértes András, aki az amerikai Kardiológus Társaság kardio-onkológiai szekció állásfoglalásában, a CMR-ben látja a megoldást.  

„A CMR, avagy a szív MR vizsgálata az aranystandard a szívizom-károsodás korai és késői meghatározására.  A vizsgálat káros mellékhatások nélkül ismételhető, így a betegek követésére is alkalmas, hiszen az MR esetében nincs sugárterhelés” – magyarázta a szakmai vezető, aki szerint a teljes gyógyuláshoz elengedhetetlen az onkológus és a kardiológus együttműködése, valamint az, hogy minél gyorsabban, minél hatékonyabban lehessen a korai és késői kardiotoxikus mellékhatásokat felismerni és kezelni. Ebben meghatározó szerepe van a szív MR vizsgálatnak, ám jelenleg nemcsak több specialistára lenne szükség, hanem olyan intézményekre is, amelyek megfelelő MR-géppel rendelkeznek.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás: RadiVert MR Diagnosztikai Központ

Ajánlott cikkek