További cikkek a Onkológia rovatból

Magyarország vezeti a rák miatti halálozási statisztikát Európában

Az európai onkológiai betegek a rákkezelésben tapasztalható megalázó egyenlőtlenség megszüntetését kérik.

hirdetés

Március 18-án és 19-én a lettországi Rigában rendezik meg az Onkológiai Betegszervezetek Európai Kongresszusát, amelynek témája: „Egyenlőség a rák legyőzésében”. Célja a rák diagnózisában, kezelésében, az innovatív gyógyszerekhez való hozzáférésben és más területeken fennálló egyenlőtlenségek megszüntetése.

Az eseményt a Lett Onkológiai Betegszervezetek Szövetsége, az „Oncoaliance" szervezi, együttműködve az Európai Parlament rák elleni küzdelemmel foglalkozó különbizottságával (BECA). A rendezvényt a közép- és kelet-európai országok befolyásos betegszervezetei közösen szervezik meg. Az egyenlőtlenség nyilvánvaló. A rákos megbetegedésekben Magyarországon 100 ezer lakosból 336, Horvátországban 323, Szlovéviában és Szlovákiában 309 ember hal meg, és még a Baltikumban is 293, Nyugat-Európában a mutatók lényegesen jobbak. Ausztriában 234, Belgiumban 230, Németországban 245 haláleset vezethető vissza rosszindulatú daganatos betegségre 100 ezer lakosra vetítve. Belgiumban 100 euróból 10 megy az egészségügyre, Magyarországon, Lengyelországban és Romániában ennek csak a kétharmada, vagy a fele.

A kongresszus résztvevői több mint 30 nemzetközileg elismert szakértővel – betegképviseleti vezetőkkel, tanárokkal, orvosokkal, politikusokkal, a nemzeti kormányok és az Európai Parlament (EP) képviselőivel – együtt azonosítják be a rákellátásban tapasztalható egyenlőtlenségek okait. Arra kérik a kelet-közép-európai régió egészségpolitikai illetékeseit és döntéshozóit, hogy foglalkozzanak ezekkel a hátrányokkal, annak érdekében, hogy az Európai Unió (EU) ezen részén élő daganatos betegek ugyanolyan modern, innovatív rákellátásban részesülhessenek, mint az EU jóléti államaiban. Az Európai Parlament azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra az unióban a daganatos betegek több mint 70%-a túlélje a betegséget. Hosszú az út, amíg elérjük ezt a célt a kelet-közép-európai régióban. Alacsony relatív túlélési arányok A kelet-közép-európai országoknak csak 46%-a működtet a rák korai felismerését biztosító méhnyak-, emlő- és vastagbélrák szűrőprogramokat.

A közép-kelet-európai országokban az ötéves relatív túlélési arányok is lényegesen alacsonyabbak, mint az EU-ban. Például a mellrák 5 éves relatív túlélési aránya Romániában 75%, Lengyelországban 76%, az EU öt legfejlettebb országában pedig 86%. Bulgáriában 10 rákos betegből csak 4 éri meg az 5 éves relatív túlélési arányt. A Cseh Köztársaságban a betegek háromszor tovább várnak az új rákellenes gyógyszerekre, mint Ausztriában; az EU-ban bejegyzett tíz új rákgyógyszer közül szinte mindegyik elérhető Ausztriában, Lengyelországban viszont csak három.[1] Olga Valciņa, az Oncoaliance igazgatósági tagja szerint: „A rákgyógyítás orvostudományi fejlődése napjainkban egyre inkább lehetővé teszi, hogy hosszú távú túlélést biztosító krónikus betegségnek nevezzük, amely nagyszerű és ígéretes hír. Elfogadhatatlan azonban, hogy Kelet-Közép-Európa országaiban az emberek attól rettegnek, hogy a „rossz rákban” betegszenek és halnak meg. Félnek, mert a diagnózis felállítása nem történik meg időben, hiányoznak a hozzáértő szakemberek és az államilag támogatott innovatív gyógyszerek, miközben Nyugat-Európában sikeresen kezelik az adott daganattípust, és a betegek ott hosszú évekig élhetnek.” 

A kongresszus szervezői szerint a tagállamok közötti tendenciák és különbségek azonosítását célzó, a rák elleni küzdelemmel kapcsolatos egyenlőtlenségek regiszterének létrehozása (az európai rákellenes tervvel összhangban) csökkentheti a rákellátásban tapasztalható jelentős különbségeket. A rákkezelés országos kiválósági központjainak létrehozása és akkreditációja, csakúgy, mint a nemzeti onkológiai szakorvosok – sebészek, kemoterapeuták, radiológusok, radiológusok stb. – képzése és szakmai gyakornoki programja, valamint a koordinált és támogatott tapasztalat- és adatcsere lehetősége uniós szinten ugyancsak fontos. A kongresszus szervezői úgy vélik, hogy a rák elleni küzdelmemmel foglalkozó terveket minden EU-tagállam nemzeti kormányának szintjén, az EP ajánlásaival összhangban kell elfogadni, és megfelelő költségvetéssel következetesen végrehajtani. Minden egyes országban létre kell hozni országos ellenőrző bizottságokat a rák elleni küzdelmet célzó tervek végrehajtásának nyomon követésére, ezáltal értékelve az egyenlőtlenségek csökkentésében elért változást – mondja O. Valciņa. Bettina Ryll, az Európai Melanómabetegek Hálózatának alapítója a rákkezelés terén megvalósuló innovációk fontosságát emeli ki, amelyeket minden uniós tagállamban elérhetővé kell tenni. Bár nem minden ráktípus kezelése ugyanolyan jó, fel kell gyorsítani a kutatást és az innovációt a rákellátás terén. Nem szabad, hogy az innováció messzi és elérhetetlen legyen. Hozzáférhetőnek kell lennie ahhoz, hogy életeket menthessen, és több ezernyi és milliónyi ember szenvedését enyhítse. Éppen ezért törekszünk arra, hogy minden daganatos beteg számára, akinek szüksége van innovációra, ténylegesen elérhető legyen” – mondja Bettina Ryll. Ivars Ijabs, Európai Parlamenti képviselő, az Európai Parlament rák elleni küzdelemmel foglalkozó különbizottságának elnöke hangsúlyozza, hogy a kongresszus fontos előrelépés a betegszervezetek összefogásában, az EU intézményei által hozott döntések befolyásolására, a rákbetegek ellátásban tapasztalható egyenlőtlenségének csökkentésére. „Nagyon fontos, hogy a rákellátásban tapasztalható egyenlőtlenség pontos azonosítása megtörténjen, és EU-szinten felmérésre kerüljön, az viszont már az egyes tagállamok felelőssége, hogy felszámolja ezt az egyenlőtlenséget. Minden ország házi feladatként kapja, hogy a rákellátást hatékonyabbá, igazságosabbá és minden rákos beteg számára elérhetőbbé tegye” – mondja Ījabs.

A kongresszus témái összhangban állnak az „Európa megerősítéséről a rák elleni küzdelemben – egy átfogó és koordinált stratégia kialakítása felé” című Európai Parlament állásfoglalással (mely hamarosan elfogadásra kerül), valamint az európai rákellenes tervben megfogalmazott igazságosság, fenntarthatóság, méltányosság, szolidaritás és az innováció elveivel. A kongresszus végén a betegszervezetek nyílt levelet írnak alá, amelyet az EP-nek és a kelet-közép-európai országok kormányainak küldenek el. Március 18-án nemzetközi online sajtótájékoztatóra kerül sor, és a részvételre a lett média képviselőit is meghívják.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

visioncomm.eu

Ajánlott cikkek