További cikkek a Onkológia rovatból

Ősszel végre elindulhat a vastagbélszűrési program

Vastag- és végbélszűrési program indul ősztől, az egészségügyi kormányzat várakozásai szerint a következő két évben mintegy 2,4 millió - 50 és 70 év közötti - férfi és nő vesz majd részt az uniós és hazai forrású programban - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Kovács Attila országos tisztifőorvos csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

hirdetés

    Ismertetésük szerint a háziorvosok bevonásával induló önkéntes szűrőprogram két lépcsőből áll majd. Az első szűrésnél székletmintát kell küldeni a vizsgálatot végző laboratóriumba. Ezt követően már csak azokat hívják be a végbéltükrözéses, hivatalos nevén kolonoszkópiás vizsgálatra, akiknél a minta alapján gyanú merül fel arra, hogy polipjuk vagy daganatuk van.
    Közölték, a vastag- és végbélrákszűrést kétévente megismétlik majd, a vizsgálandók első csoportja várhatóan szeptemberben kapja meg a meghívólevelet. Kásler Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy évente mintegy ötezer beteg hal meg, pedig ez a betegség - ha időben felismerik - megelőzhető és gyógyítható.
    Emlékeztetett arra: a szűrőprogram elindítását 1993 óta tervezik, és örül annak, hogy éppen az ő minisztersége idején indulhatott el. Az Országos Onkológiai Intézet korábbi főigazgatója elmondta, három olyan daganatfajta van, amelyet korai stádiumban szűrni lehet: a méhnyak-, az emlő- és a vastagbélrák.

    Az országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy a program akkor lehet igazán sikeres, ha minél többen részt vesznek a szűrésen. Utalt arra, hogy a hasonló szűrőprogramokon a megszólítottak 45 százaléka jelenik meg; a cél most az, hogy a meghívottak 70 százaléka vegyen részt a szűrésen.
    Kovács Attila ismertetése szerint a rövidesen kiküldendő meghívólevelekben az áll, hogy az emberek forduljanak a háziorvosukhoz, tőlük tájékoztatást és a - teljesen fájdalommentes - mintavételhez szükséges csomagot kapnak. A feladat mindössze annyi, hogy két egymást követő nap székletmintáját - egy lezárt borítékban - postára adják a kijelölt laboratóriumnak. A mintavételt mindenki maga, saját otthonában végezheti el.
    Gyanú esetén végeznek vastagbéltükrözést; ez igazolhatja, valóban van-e tumor a szervezetben. Jelezte: az eddigi tapasztalatok alapján a kiszűrtek negyedében találnak betegségi "előállapotot", elsősorban polipot; ennek 4-5 százalékából lehet vastagbélrák.
    Közölte, 2019-ig kétféle forrásból fut a szűrőprogram: az egyik mintegy 2,5 milliárd forintos uniós projekt, amely mintegy 300 ezer ember szűrését teszi lehetővé, míg a többit hazai pénzből finanszírozzák.
    A szűrőprogram első szakaszában 1600-1700 háziorvos vesz részt önkéntesen, de 2019. július 1-jétől már beépül a teendőik közé, tehát kötelezően végzendő feladata lesz, a finanszírozást pedig az egészségügyi alapból biztosítják.
    A rendszert úgy kell kialakítaniuk, hogy ne legyenek várólisták - hangsúlyozta a tisztifőorvos, hozzátéve, ehhez egyebek mellett megfelelő számú és felszereltségű kolonoszkópiás laboratóriumra van szükség. Jelenleg 50 ilyen laboratórium vesz részt a programban, ezeket a legmodernebb, világszínvonalú műszerekkel szerelik fel - mondta Kovács Attila.

Bene László, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság jövőbeni elnöke elmondta: örül, hogy végre elkezdődik ez a régóta várt program, de aggódik, hogy az állami kapacitás nem lesz elegendő a műszeres vizsgálatokhoz. Most is feszített tempóban dolgoznak: ha nem sürgősséggel kérik a vizsgálatot, akkor országrésztől függően három héttől akár három hónapot is kell várakozni egy-egy betegnek.

Most évente 100 ezer kolonoszkópos szűrést végeznek, ha elindul az országos program, várhatóan 400 ezer új pácienst kell megvizsgálni a teljes populáció székletvérszűrése után. Ehhez a mostaninál több szakemberre lenne szükség. Bene László szerint egy betegre legalább 45-60 percet kell szánni, tehát egy műszak alatt 6-8 vizsgálatot nem lehet megcsinálni. A plusz szűréseket munkaidőn túl kellene elvégezni, azonban az ezzel foglalkozó szakemberek többségének van magánrendelése is, így valószínűleg nem tudnának pluszfeladatokat vállalni.

 

Szerző:

PHARMINDEX Online

Ajánlott cikkek