Önkormányzatoknál alkalmazandó nyugdíjpolitikai irányelvek

hirdetés

A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozat (a továbbiakban: Kormányhatározat) az abban foglalt feladatok végrehajtásáért felelősként az érintett minisztereket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt nevezi meg. A Kormányhatározat tehát nem állapít meg semmilyen feladatot a nem miniszter által vezetett (irányított vagy felügyelt) intézményekre nézve.

Ebből következően a helyi önkormányzatok által fenntartott intézmények, továbbá a helyi önkormányzat önkormányzati hivatala vagy polgármesteri hivatala jogviszonyaira, így az általuk foglalkoztatott közalkalmazottakra, valamint a helyi önkormányzati feladatok ellátására kötött megbízási vagy vállalkozási szerződés alapján foglalkoztatott személyekre a Kormányhatározatban foglaltakat nem kell alkalmazni.

Ezen intézmények esetében – így pl. az egészségügyi alapellátást vagy az önkormányzati intézményekben nyújtott járóbeteg-szakellátást érintően – tehát nem kerül sor a Kormányhatározat alapján központi intézkedésre, és azokra nézve a Kormányhatározatban foglaltakat nem kell kötelezően alkalmazni.

A Kormányhatározatban foglalt célok érvényesítésének azonban – a helyi önkormányzat, helyi önkormányzat által fenntartott intézmény erre irányuló szándéka esetén – ezen költségvetési szervek közalkalmazottai esetében jogi akadálya sincs, figyelemmel arra, hogy a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel jelenleg is megszüntetheti, ha a közalkalmazott a felmentés közlésének, illetőleg legkésőbb a felmentési idő kezdetének napján nyugdíjasnak minősül.

(Egészségügyért Felelős Államtitkárság)

Szerző:

PHARMINDEX Online